A mezőgazdasági termelői árakról közöl adatokat a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn teszi közzé a mezőgazdasági termelői árak január-májusi alakulását.

MNO
2010. 07. 12. 5:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2010 áprilisában 5,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 6,0, az élő állatoké és az állati termékeké 5,3 százalékkal esett vissza. 2010 áprilisában a gabonafélék termelői ára 7,8 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten.

2010. január-áprilisban az agrártermékek termelőiár-szintje 0,2 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz viszonyítva, ami a növényi termékek árszínvonalának 1,2 százalékos növekedéséből, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 2,6 százalékos csökkenéséből adódott.

Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 májusában 21,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 28,9 százalékkal, az élő állatoké és állati termékeké 4,3 százalékkal esett vissza. 2009 májusában a gabonafélék termelői ára a 2008. májusihoz viszonyítva nagymértékben, 38,5 százalékkal visszaesett, ez részben az akkori magas bázis következménye.

2009 január-májusában az agrártermékek termelőiár-szintje 25,9 százalékkal mérséklődött, ami a növényi termékek árszínvonalának 34,9 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 4,0 százalékos csökkenéséből adódott.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.