A kormány döntését még a parlamentnek is jóvá kell hagynia, s Ivan Gasparovic államfőnek alá kell írnia. Az EFSF-ben Szlovákia részesedése mintegy 4,37 milliárd euró.
Szlovákia feltétele, hogy csak akkor vesz részt a projektben, ha az Európai Unió megerősíti a stabilitási és növekedési paktumot, illetve annak legfőbb szabályait. Pozsonyi megfigyelők szerint ez nem fog gondot okozni, mert ezt a követelést már korábban Angela Merkel német kancellár is előterjesztette.
Az úgynevezett Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz – amelynek létrehozásáról a görög adósságválság nyomán a válság továbbterjedésének megakadályozására döntöttek – 440 milliárd eurós kölcsönalap lesz, amit az euróval fizető 16 ország ad össze. Az EU több vezető képviselője azzal számolt, hogy július közepéig Szlovákia is beleegyezését adja a mechanizmus működéséhez, amely a hónap végén indulhatott volna be. Az új szlovák kormány azonban parlamenti döntést, felhatalmazást akar ez ügyben, s ezért ez a cél, várakozás a megfigyelők szerint már nem reális.
Nem adna kölcsönt Szlovákia
Ugyanakkor a Görögországnak nyújtandó kölcsönnel a szlovák kormány nem ért egyet, s azt ajánlja a parlamentnek, hogy ahhoz ne adja a beleegyezését, ne hagyja jóvá a kölcsönnyújtáshoz szükséges törvénymódosításokat. A görögöknek nyújtandó nemzetközi kölcsön összegéből mintegy 810 millió euró esik Szlovákiára.
Az új szlovák jobbközép kormány többnapos mérlegelés után hozta meg a döntését. A Robert Fico vezette előző balközép kabinet ugyanakkor már május elején beleegyezését adta az EFSF mechanizmusának beindításához. Az akkori szlovák ellenzék, tehát a mai kormányoldal ezt eredetileg elutasította. A választási győzelem után tudomásul vették az előző kormány politikai döntéseit, s szerda este a koalíciós tanács arra az álláspontra helyezkedett, hogy Szlovákiának csatlakoznia kell az EFSF-hez, s nem blokkolhatja a mechanizmust.
Iveta Radicová miniszterelnök és Ivan Miklos pénzügyminiszter a hét elején Brüsszelben tárgyaltak, hogy esetlegesen jobb feltételeket szerezzenek Szlovákia számára, de nem jártak sikerrel.
(MTI)
A magyar zenészeket is megrázta Chris Rea halála, Charlie felidézte a találkozásukat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!