A társadalmat szolgálja – Vissza kell adni a vidéki élet becsületét

Javítani kell a vidék jövedelemtermelő-képességét, és vissza kell adni a vidéki élet becsületét – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán, a Tornai Pincészet új beruházásának átadásán Somlószőlősőn.

MNO
2010. 07. 14. 16:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az államtitkár kiemelte, hogy a kistérségi értékesítés július 20-ával hatályba lépő új szabályozása nagymértékben segíti majd a helyi termékek eladását. Hozzátette: a helyben történő értékesítéssel növekszik majd a vidék jövedelemtermelő-képessége. Czerván György elmondta, hogy a borászati infrastruktúra fejlesztésére 400 pályázat érkezett összesen 90 milliárd forint összértékű beruházásra, amelyhez közel 50 százalékos, 43 milliárd forint támogatást nyújtanak. „A vidék megújítása a társadalom egészét szolgálja, a somlószőlősi pincészet a kis- és középvállalkozások számára a fejlődés szép mintája.”

Tornai Tamás, a tornai pincészet tulajdonosa megnyitó beszédében kiemelte: a 312 millió forint értékű beruházás célja a helyi értékesítés növelése, az itt megtermelt bor 70 százalékát jelenleg is helyben adják el. A beruházás költségéből 202 millió forintot saját erőből biztosított a pincészet, és 91 millió forint támogatást kaptak az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjából a Közép-dunántúli Régió versenyképességének, piaci pozíciójának javítására és a borturisztikai termékkínálat bővítésére – mondta Tornai Tamás. A több ütemben bővített borospince és borászati üzem most új épületszárnnyal bővült, amelyben 120 látogató befogadására alkalmas borkóstoló terem, múzeum és vinotéka kapott helyet.

A tornai pincészet jelenleg 53 hektár területen termel szőlőt, 1000 négyzetméternyi borospincével rendelkezik. A pincészet a hagyományos somlói szőlőfajták – mint a Furmint, Hárslevelű, Olaszrizling és Juhfark – mellett világfajtákat is termeszt, például Szürkebarátot és Pinot Blanc-t.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.