A Turizmus és egészségipari konzultáció a magyar turizmus jövőjéről szóló konferencián – amelyet a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési helyettes államtitkársága rendezett – a miniszter kijelentette: a turizmus mennyiségi fejlesztési kora lejárt, szerinte a minőségi fejlesztésre kell a hangsúlyt fektetni. Matolcsy György szerint integrált programokban kell gondolkodni. Mint mondta, az ország széttöredezett, mozaikszerű működést mutat, és ez igaz a turizmusra is.
A miniszter azt mondta, a turizmus egészét be kellene ágyazni az egészségiparba. Horváth Endre turizmusért felelős helyettes államtitkár az egyediség erősítésére, Horváth Gergely, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. vezérigazgatója pedig a marketingtevékenység hatékonyságának javítására hívta fel a figyelmet.
Matolcsy György az eszközöket ismertetve elmondta: egy 10 éves turizmusfejlesztési tervet kellene kidolgozni, és meg kellene alkotni a turizmustörvényt, amely elindítja, szabályozza és keretet ad a szakmának. Emellett pedig a turizmus számára is szükség van a jó üzleti klímára, a jó közgazdasági környezetre, az adóváltozások mellett a bürokrácia csökkentését is végre kell hajtani – tette hozzá.
Horváth Endre a fejlődés érdekében fontosnak nevezte egyebek mellett a lefelé irányuló árverseny megszüntetését. Megerősítette, úgy kellene kihasználni a költségelőnyt, hogy közben az árak nem csökkennek. Kiemelte a célcsoport azonosítását, éves reklámkampányok helyett hosszú távú termékstratégia megalkotását. Fontosnak nevezte az összefogást a szakmán belül a helyi szolgáltatókkal. Hangsúlyozta: meg kell ismerni a piacot.
A fejlődés érdekében kiemelte a piackutatás jelentőségét, a távoli célok meghatározását, a szakmával kialakult kapcsolat megerősítését, az oktatás jelentőségét, a nemzetközi szervezetekkel való együttműködést, az infrastruktúra fejlesztését és a fogyasztóvédelem megerősítését.
Horváth Gergely elmondta: az MT Zrt.-nél nagyobb hangsúlyt kap a profittermelés, a forgalom erősítése, az értékesítési szemlélet kerül a középpontba. Mint mondta, nagyobb hangsúlyt kívánnak fektetni az akciók hatékonyságának mérésére is. Példaként említette, hogy a téli fővárosi szállodai forgalom erősítését célzó Winter Invitation akcióra az idén a korábbi 50 millió forint helyett 100 milliót kívánnak fordítani. Elmondta: csökkenteni tervezik a nemzeti turisztikai marketingszervezet működési költségét, és többet fordítanának a marketingtevékenységre.
Horváth Gergely is egyetértett azzal, hogy nagyobb hangsúlyt kell helyezni a hosszú távú imázsépítésre, és mint mondta, fő arculati elem az egészségturizmus.
(MTI)
Brutális KO-k, visszatérők, vitathatatlanok és búcsúzók – ez volt a profi boksz 2025-ben















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!