Átvilágítás után átcsoportosítják az EU-s forrásokat Fellegiék + Képriport

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban még a héten befejeződik az átvilágítás az európai uniós (EU-s) források helyzetét illetően, ezután mielőbb előterjesztést készítenek a kormány számára arról, hogy miként javasolják átcsoportosítani a forrásokat – mondta Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter hétfőn Budapesten, a külgazdasági szakdiplomaták éves konferenciáján.

MNO
2010. 07. 05. 12:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető hangsúlyozta: az átcsoportosításnál fontos cél, hogy a kis- és középvállalkozások nagyobb arányban részesüljenek a forrásokból, valamint hogy a második Széchenyi-terv számára is forrásokat tudjanak biztosítani. Elmondta: az ágazati minisztériumok bevonásával tételesen felülvizsgálták a 700 kiemelt és nagyprojektet, és javaslatot készítettek arról, hogy melyeket kellene visszavonni.

Fellegi Tamás a pályázati pénzek kifizetésének problémái között említette az időtényezőt, vagyis hogy a beadástól a kifizetésig sok idő, átlagosan 9 hónap telik el, és maga a kifizetési idő is hosszú. A kis- és középvállalkozások csak 10 százalékban részesülnek a kifizetésekből, a célkitűzés, hogy minél közelebb kerüljenek az 50 százalékos arányhoz – hangsúlyozta Fellegi Tamás.

Nagyon magas a vállakozások adóterhelése

Sikeres külgazdasághoz elengedhetetlen a megfelelő ágazatokra koncentrált tőkebevonási stratégia és a kedvező befektetési környezet – mondta Cséfalvay Zoltán. A Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára hangsúlyozta: a vállalkozások adóterhelése nagyon magas, ezt csökkenteni kell, ami a társasági adó tervezett csökkentésével már el is kezdődött, és elképzelhető, hogy az adónemek számát is tovább csökkentik.

Emlékeztetett: becslések szerint a vállalkozások adminisztrációs terhe 2800 milliárd forint, a magyar bruttó hazai termék (GDP) 10,5 százaléka, ez pedig komoly versenyhátrányt jelent a magyar vállalkozások számára. Cséfalvay Zoltán szólt arról is, hogy az új kormány gazdaságpolitikájának fontos pillére a 2011 januárjában induló második Széchenyi-terv, amelynek részleteit a Nemzetgazdasági Minisztérium a következő fél évben a vállalkozói szervezetekkel, érdekképviseletekkel, a gazdasági élet szereplőivel egyeztetve dolgozza ki.

Az államtitkár kiemelte: a bürokrácia csökkentése mellett a versenyképesség növelésének fontos eleme a versenyképes államigazgatás, a határon átnyúló gazdasági együttműködés erősítése, valamint egy Kárpát-medencei gazdasági térség létrehozása.

Közép-Európára kell koncentrálni


Martonyi János külügyminiszter elmondta: Magyarországnak külgazdasági szempontból ott vannak lehetőségei, „ahol egyébként földrajzi helyzetéből, történelméből, képességeiből, versenyelőnyeiből fakadóan nélkülözhetetlen”, ez pedig a közép-európai régió. Hangsúlyozta: a gazdaságdiplomáciának a kis- és középvállalkozások exportteljesítményének javításában is fontos szerepe van.

Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára szerint az exportpiacra való kijutás mind direkt, mind pedig indirekt támogatása kiemelt fontosságú. Az indirekt támogatásra példaként említette, hogy segíteni kell a vállalkozások beszállítói programokban való részvételét, és a nagybefektetőkkel való tárgyalások során ösztönözni kell őket magyar beszállítók alkalmazására. Elmondta: Magyarországon külön adatbázist kell kiépíteni a beszállításra képes vállalkozásokból.

A harmadik világra is figyelni kell


Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter előadásában hangsúlyozta: a külgazdasági és diplomáciai kapcsolatok építése, ápolása elválaszthatatlanok egymástól, a kormány védi a magyar érdekeket Magyarországon és külföldön. Az agrárpolitikában kiemelt cél a magyarországi és a külső piacok megtartása, és új piacok felkutatása. Utóbbihoz kapcsolódóan az egyik lehetőség a Kárpát-medencei gazdasági térség létrehozása, valamint az orosz, a kazah piac, illetve a harmadik világ, ahol majd megnő az élelmiszer-szükséglet – mondta a miniszter.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.