Az oktató könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet, míg a tanulót – akit a tűzoltóknak kellett kivágniuk a géptestből – súlyos sérülésekkel, helikopterrel szállították a győri kórházba.
Pakucs György, a terület tulajdonosa, a nem nyilvános felszállóhelyet működtető Szigetközi Sportrepülő Egyesület vezetője az MTI-nek a helyszínen elmondta: az éjszakai eső után még vizes füvön csúszott meg a cseh gyártmányú, TL-2000 Sting típusú ultrakönnyű sportgép, s a kormányozhatatlanná vált légijármű a könnyűszerkezetes irányítóépületnek csapódott. Annak egyik oszlopát kidöntötte, így a szerkezet megrogyott.
A tulajdonos közlése szerint, ha nem is azonnal, de rövid időn belül szeretnék újraindítani a repülést. Mint mondta, megvárják a hatósági vizsgálatok eredményét, majd a nemrégiben létrejött egyesület tagságának „hangulatát” felmérve döntik el, miként látnak munkához. Pakucs György elmondta, hogy a tavaly nyáron vásárolt, súlyosan sérült kisgép mintegy 70 ezer eurót ér.
(MTI)
Akkor most mi van a bírókkal?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!