Bemutatták az álomrepülőt + Képek

A Farnborough-ban vasárnap megnyílt légi szalon vezető látványosságaként nemzetközileg is debütált a Boeing 787-es „Dreamliner” utasszállító.

MNO
2010. 07. 18. 14:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A forradalmi újításnak számító, nagyrészt szénszálas anyagokból épített, könnyűszerkezetű repülő levegőbe emelkedése új korszak nyitányát jelenti a légi közlekedésben. A Boeing korábban közölte: ha a próbarepülések sikeresek lesznek, a gép kiszállítását az idei év negyedik negyedében kezdhetik meg, de ez nagy valószínűséggel a jövő év elejére csúszik.


Az amerikai hírtelevíziók decemberben élőben közvetítették, és a megrendelők világszerte nyomon követhették, amint a Boeing 787-es első próbarepülésére felszállt a Washington állambeli Seattle mellől. Az első próbarepülésre az eredetileg tervezettnél több mint két évvel később került sor, az időpontot korábban munkaügyi és alkatrész-ellátási gondokra hivatkozva halasztották el.


A Boeing eddig több mint 56 légitársaságtól 863 megrendelést kapott az új utasszállítóra, mintegy 150 milliárd dollár értékben, jóllehet a fejlesztésben mutatkozó sorozatos késések miatt több megrendelő visszalépett.


A légi szalontól, a világ egyik legnagyobb repülési vásárától a szakma szereplői és iparági elemzők egyaránt azt várják, hogy a résztvevők a gazdasági élénkülés jegyében mutatják be újdonságaikat és kötik meg üzleteiket. A London délnyugati határában fekvő Farnborough repülőterén a két évvel ezelőtti szalon hangulatát még a példátlan üzemanyagárak és komor ágazati előrejelzések határozták meg.


Fotók: Reuters


Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.