Matolcsy György az MTI kérdésére leszögezte: a kormány a pénzügyi szervezetek ez évi különadójáról már nem tud tárgyalni, sem annak mértékéről, sem a vetítési alapról, sem a befizetés ütemezéséről. Leszögezte, hogy a különadót ebben az évben az Országgyűlés előtt lévő törvényjavaslat szerint vezetik be.
A nemzetgazdasági miniszter megjegyezte viszont, hogy a különadó következő két évre vonatkozó szabályairól lehet még tárgyalni. Arra a kérdésre, hogy erre mikor kerülhet sor, azt válaszolta, hogy a bankszövetség vonult vissza a tárgyalásról, rajtuk a sor. A kormány nem kezdeményez megbeszélést.
Arra a kérdésre, hogy miről tárgyal a kormány a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó, kedden kezdődő megbeszéléseken, Matolcsy megerősítette, hogy a szokásos féléves felülvizsgálatról van szó. Mint hozzátette, most először találkozik a kormány hivatalosan az IMF-delegációval, eddig csak informális találkozó volt.
A felülvizsgálat végén, a következő, őszi fordulóban, augusztus–szeptemberben határoz a kormány arról, hogy Magyarország köt-e új megállapodást. Megismételte: erre csak akkor kerül sor, ha annak kedvezőek a feltételei az ország számára.
(MTI)
Áldott és kegyelemteljes karácsonyt kívánunk olvasóinknak!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!