A Goldtrail nevű, londoni központú cég török- és görögországi repülős utazások szervezésére szakosodott, ám a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) szombati bejelentése szerint a társaság előző este beszüntette tevékenységét és csődgondnokság alá került.
A CAA szombati becslése szerint jelenleg 16 ezer olyan turista tartózkodik külföldön, akiknek utazását a Goldtrail szervezte. Mivel a cég már nem indíthat több repülőjáratot, a nyaralók hazaszállítását a CAA intézi charterjáratok szervezésével.
Becslések szerint összesen 50 ezer azoknak a száma, akik a most csődbe ment cégnél fizették be tengerparti nyaralásukat, de még nem utaztak el.
A BBC szombati beszámolója szerint a Goldtrail számos utasát csak szombat hajnalban, különböző brit repülőtereken értesítették arról, hogy nem szállhatnak fel a repülőgépükre. Több utasnak már a beszállókártya is a kezében volt, amikor megtudta, hogy a nyaralásából nem lesz semmi.
A Goldtrailről már hónapok óta hallani lehetett, hogy pénzügyi gondokkal küszködik, és a szolgáltatásaira is rengeteg panasz érkezett, elsősorban a szállások minőségével kapcsolatban.
(MTI)
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!