Előzetes számítások szerint a szeszes italok és a cigaretta ára a kiskereskedelmi forgalomban legalább 1-2 hrivnyával fog emelkedni, a benzin pedig literenként akár 20-40 kopijkával drágulhat.
A kormány azonban megígérte, hogy nem fogja megengedni az árak ilyen nagy mértékű emelkedését. Ami az üzemanyagárak várható növekedését illeti, egyszerű eszközhöz készül folyamodni: nyomást gyakorol a szállítókra annak érdekében, hogy ne emeljék tovább a benzin és a gázolaj kiskereskedelmi árát. Úgy véli ugyanis, hogy az üzemanyag-szállítók enélkül is mesés jövedelemre tesznek szert, nincs szükségük arra, hogy tovább növeljék az üzemanyagok árait a jövedéki illeték jelentős emelése után sem.
A szakértők véleménye szerint azonban a benzin árának növekedését nem annyira a jövedéki illeték emelése fogja előidézni, mint inkább a kőolaj világpiaci árának emelkedése, amely csak az utóbbi két hét folyamán öt százalékkal nőtt. Az előrejelzések szerint a benzin ára a nyár folyamán több ütemben fog emelkedni. Ha a kőolaj világpiaci árának emelkedése nem áll meg, az A–95-ös benzin ára szeptemberben elérheti a literenkénti 8,15–8,30 hrivnyát. Igaz, egyes kőolajszállítók megígérték, hogy nem fogják tovább emelni az árakat, kérdés azonban, mennyire lehet hinni az ígéreteiknek.
A szakértők többsége ugyanis azon a véleményen van, hogy az árak feltétlenül tovább fognak emelkedni. Ez főleg a dohányárukra és a szeszes italokra vonatkozik. Olekszandr Zsolugy neves közgazdász véleménye szerint a jövedéki illetékek emelésével a költségvetés mintegy 10 milliárd hrivnya pótlólagos bevételre számíthat. Az utóbbi évek tapasztalata azonban arról tanúskodik, hogy a vállalkozók ezt a terhet a vevők vállára hárítják, vagyis a jövedéki illetékek emelkedésével párhuzamosan emelni fogják termékeik, szolgáltatásaik árát is.
(karpatinfo.net)
Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!