The New York Times (www.nytimes.com)
Beadta keresetét Arizona állam bevándorlási törvénye ellen az Egyesült Államok szövetségi kormánya – írja a The New York Times. Az igazságügy-minisztérium ügyvédei azt igyekeztek bebizonyítani, hogy az Arizonában SB1070 néven ismert törvény megsérti az Alkotmány felsőbbségi paragrafusát, mely szerint a szövetségi törvény az állami törvény felett áll.
Edwin S. Kneedler, a kormány jogásza azzal érvelt, hogy a bevándorlás szabályozása az Alkotmány szerint egyértelműen és csakis szövetségi hatáskör. Azzal, hogy Arizona saját, szigorúbb szabályozást vezet be, megsérti ezt a paragrafust, ráadásul a humanitárius szempontokkal és a kormány külpolitikai célkitűzéseivel egyaránt ellentétesen cselekszik.
John J. Bouma, Arizona védője szerint azonban a törvény valójában a szövetségi rendelkezés betűjén alapul – más kérdés, hogy a törvényt több államban nem tartatják be ilyen szigorral a gyakorlatban. Leszögezte, véleménye szerint az államnak joga van ellenőrizni az állampolgárok papírjait, és joga van ehhez a szövetségi hatóságok segítségét kérni – még akkor is, ha ez azoknak nem tetszik. „Nem kaphatjuk el a bevándorlókat, ha nem tudunk róluk, de ők nem akarják, hogy tudjunk róluk – tulajdonképpen ez a szövetségi kormány álláspontja” – magyarázta Bouma a minisztériumi ügyvédek felé fordulva. „Azt mondják, nem tehetünk semmit, ez nem Arizona problémája: egyszerűen próbáljunk meg együtt élni vele.”
A bírónő, Susan R. Bolton is kétségeit fejezte ki a kormányzat érveivel szemben. A szövetségi bíró többek között azt firtatta, hogyan bitorolhatná Arizona a kormány hatáskörét, ha valójában a sorsuk továbbra is a szövetségi hatóságok kezében van. „Arizona csupán ellenőriz, nem deportálhat – ezt soha nem is állította” – fogalmazott Bolton.
A The New York Times a bírónő megjegyzései alapján úgy véli, a törvény – bár valószínűleg módosításokkal, de – túl fogja élni a jogi huzavonát. Ahogy az már a bevándorlási törvénynél megszokott, a bíróság előtt mindkét oldal támogatói megjelentek. A Tea Party egyik képviselője, oldalán félautomata gépfegyverrel bevándorló-ellenes transzparensekkel fejezte ki véleményét, míg körülbelül harminc ellentüntető a közútra lecövekelve zárta el a forgalmat. A demonstrálók egyike ezt a spanyol nyelvű feliratot tartotta feje fölé: „A bevándorlókkal nincs gond, a kapitalizmussal van. A forradalom a megoldás.” A rendőrök néhány óra elteltével feloszlatták a tüntetést, és hét embert letartóztattak.
The Guardian (www.guardian.co.uk)
Holnaptól egész Nagy-Britannia pillangókat számol – írja a The Guardian. A Nagy Pillangószámlálásban bárki részt vehet, a kezdeményezés célja felmérni, hozzávetőleg hány lepkének adhat otthont az Egyesült Királyság.
Az egyik legnagyobb európai pillangómentő egyesület, a Butterfly Conservation és a Mark’s & Spencer patronálásával megvalósuló Mentsük meg a pillangókat!-héten (július 24.–augusztus 1.) minden brit lakost arra ösztönöznek, hogy menjen ki a hozzá legközelebb eső parkba, kertbe, erdőbe, vagy akár a városközpontba, és tizenöt percen át számolja a pillangókat.
A lepkék különösen érzékenyek a környezeti változásokra, így jó fokmérői a vidék állapotának, emellett beporozzák a virágokat, lárváik pedig táplálékul szolgálnak a madaraknak – igazán fontos rovarok. Az elmúlt években azonban drasztikus csökkenés következett be a brit populációban – a fajok fele veszélyeztetett státuszba került, öt őshonos faj pedig kihalt.
Egyedül a természetvédelmi körzetek számolják rendszeresen az ott élő pillangókat, a jelenlegihez hasonló nagyszabású kezdeményezést 2002-ben látott az ország, ekkor körülbelül tízezer ember figyelte a lepkéket. A szervezők most tízszer ennyire számítanak – a Mark’s & Spencer tízszázalékos kedvezményt biztosít a résztvevőknek növényeire és kedvezményes belépési díjat a Butterfly Conservation (BC) köreibe.
„A Nagy Pillangószámlálás remek móka lesz” – nyilatkozta Sir David Attenborough, a BC vezetője. „A pillangók különleges, szívmelengető élőlények – a szépség, a tavasz lelkei. Ha sok van belőlük, az azt jelenti, hogy a természettel minden rendben, ha kevés, az azt, hogy nemsokára más állatok is hasonlóan járhatnak. Megszámlálásukkal tehát képesek leszünk kitapintani a természet élő pulzusát.”
Orbán Viktor hamarosan átadja Magyarország új autópályáját, kövesse nálunk élőben!















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!