Elfogadta az EU és a Nemzetközi Valutaalap a bankadót?

Lapinformációk szerint elfogadja az idei 200 milliárd forintos bankadót a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió küldöttsége, a hiánycél tartásához viszont ragaszkodnak. 100 milliárd forint mínuszra kell megoldást találnia a nemzetgazdasági tárcának.

MNO
2010. 07. 17. 10:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elfogadja az idei 200 milliárd forintos bankadót a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió küldöttsége – értesült az Index.hu. Az internetes portál emellett azt is írja: a két szervezet viszont ragaszkodik ahhoz, hogy 2011-ben jóval kevesebbet szedjen be a kormány ebből az adónemből.

Az idei hiánycélból – úgy tudni – nem enged az IMF küldöttsége, vagyis a deficit legfeljebb a GDP 3,8 százaléka lehet. Ez azt jelenti, hogy a Matolcsy György vezette nemzetgazdasági minisztériumnak 100 milliárd forintos lyukra kell fedezetet találnia még a hét végén. Lapértesülések szerint a kiigazító csomag főként kiadáscsökkentésből állhat, a már a parlament előtt lévő adócsökkentési tervekből ugyanis nem akar engedni a kabinet.

(hírTV/Index.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.