Peretianu szerint a magánszférában dolgozó szakemberek már a bércsökkentés előtt is nagyságrendekkel többet kerestek. Az elnök elmondta: hamarosan elnéptelenedhetnek az állami kórházak, járóbeteg rendelők, laboratóriumok. A távozókat felszippantja a magánszektor, ez pedig azt jelenti, hogy a betegek egyre többet fizetnek azokért a szolgáltatásokért, amelyek a társadalombiztosítás alapján ingyen elérhetőek kellene legyenek.
Továbbá várhatóan az eddigieknél is magasabb lesz a külföldre távozó orvosok aránya, figyelmeztetett a kamaraelnök, aki szerint az is gondot jelent, hogy túl intenzíven működik a román „orvosgyár”. Az ország lakosságának számarányához képest nagyságrendekkel több orvos végez évente, mint a nyugati országokban. Romániában 6000 medikus kap diplomát évente, a hatvanmilliós Franciaországban 6500, a hetven millió lakossal rendelkező Nagy-Britanniában pedig 7000. A végzősök fele kap állást, a hazai egyetemek tehát „üresbe” dolgoznak és képzik a diplomás munkanélkülieket – véli Peretianu.
(manna.ro)
Molotov-koktélok és tűz karácsony előtt, durva tüntetések rázzák meg az országot















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!