Először birkóztak meg a feladattal

Először tettek érettségit a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) által fejlesztett Sajtó és nyilvánosság tantárgyból a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium diákjai – közölte az egyesület bizottsági elnöke pénteken az MTI-vel.

MNO
2010. 07. 09. 16:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jánossy Gábor, a MLE olvasásra nevelési bizottságának vezetője elmondta: a helyi Madách Gimnázium egyfajta módszertani kutató-fejlesztő bázisként hosszú évek óta részt vesz az egyesület olvasásra nevelési programjaiban, így amikor az új tantárgy beépíthetővé vált az oktatási programba, kézenfekvő volt, hogy ez a salgótarjáni iskolában történjen meg.

A fenntartó önkormányzat úttörő szerepet vállalt, amikor megteremtette az új érettségi tárgy bevezetésének lehetőségét – mondta Jánossy Gábor, hozzátéve, hogy az új tantárgy más tárgyak elméleti anyagainak befogadásában is segít, és módszertani ismeretei révén könnyíti az információk rendezését, elemzését.

Az egyesület a sikeres érettségi vizsga, illetve a kétéves képzés tapasztalatai alapján azt tervezi, hogy jelentősen kiszélesíti a tantárgyat felvevő iskolák körét, az oktatásban Salgótarján módszertani központként venne részt.

Salgótarján önkormányzata 2008 februárjában döntött arról, hogy támogatja az új érettségi vizsgatárgy felvételét; a követelmények akkreditálását az Oktatási Hivataltól kérte az iskola. A középiskolában 11. évfolyamon, illetve 2004-től a humán specializációjú osztályokban is oktatták a média tantárgyat. Azt megelőzően, 1996-2003 között, újságíró szakképzés is folyt a 13. évfolyamon.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.