Emlékeznie kellene Gyurcsánynak és „vállalni a felelősséget”

Két-három hét múlva az államot ért konkrét kárösszeget is mondanak azokban az ügyekben, amelyeket előrevettek az elszámoltatás folyamatában – nyilatkozta Papcsák Ferenc elszámoltatási kormánybiztos a Duna Televízió reggeli háttérműsorában. Budai Gyula, aki szintén a miniszterelnök megbízásából a sukorói kaszinóberuházás ügyét is vizsgálja, kijelentette: Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek emlékeznie kellene az ügyletről döntő, általa vezetett kormányülésen történtekre, és „vállalnia kellene a felelősséget”.• „Releváns” iratok Gyurcsány felelősségéről + Kép

MNO
2010. 07. 15. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akkor is egyenleget vontak volna és áttekintették volna az előző kormányzatok ügyeit, ha minden rendben lett volna az elmúlt nyolc évben – jelentette ki a Hattól nyolcig stúdiójában Papcsák Ferenc, aki a miniszterelnök megbízásából egy hónapja vizsgálja azokat az ügyeket az előző kormányok idejéből, amelyeknél visszaélés gyanúja merült fel. A vizsgálatok konkrét menetéről Papcsák azt mondta: a minisztériumok a saját belső apparátusukkal vizsgálják a gyanúsnak tűnő ügyeket, szükség esetén megteszik a jogi lépéseket, amelyekről őt is tájékoztatják, illetve ő maga is áttekinti az ilyen ügyekről készült anyagokat.

A moszkvai ingatlan az élbolyban


Néhány prioritást élvező ügyet is említett, amelyeket már ellenzékből is próbáltak vizsgálni. Ilyen a Leader-program vagy a moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanának értékesítése. „Utóbbi esetről olyan információk jutottak el hozzánk, hogy az előző tárcavezetés, illetve a nemzeti vagyonkezelő nem feltétlenül adott át minden okiratot a folyamatban lévő büntetőeljárás sikeres befejezéséhez” – mondta Papcsák Ferenc. Egy Moszkva belvárosában fekvő, nagy területű ingatlanról van szó, amelyet a magyar állam mintegy 3,5 milliárd forintért adott el, holott a reális értéke tízmilliárd forint felett lett volna, a moszkvai ingatlanárakat figyelembe véve – érvelt a kormánybiztos.

Lehet látni, hogy ebben a politikum nagyon intenzíven részt vett. Veres Jánost, illetve Gyurcsány Ferencet lehet leginkább megnevezni. Büntetőeljárás van folyamatban, mi pedig polgári jogi és egyéb felelősségek tekintetében át kell, hogy tekintsük az iratokat – szögezte le Papcsák.

A kormánybiztos úgy látja, a vizsgálatoknál előresorolt ügyekben két-három hét múlva már konkrét kárösszeget is tudnak mondani, hogy mekkora kárt szenvedtek el az ügyletekkel megítélésük szerint a magyar állam és az adófizetők.

4 milliárd forintos kár


Budai Gyula szerdán bejelentette: a birtokába került adatok szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök konkrét utasítására ment végbe az azóta nagy vihart kavart sukorói földingatlan-csere. Az állítást Gyurcsány Ferenc titkársága cáfolta.

Budai a Hattól nyolcig stúdiójában úgy nyilatkozott: számos iratot adott át a főügyésznek, „amelyek egyértelműen azt igazolják, hogy a sukorói kaszinóberuházás vonatkozásában és az ahhoz kapcsolódó telekcsere tekintetében olyan politikai utasítás született, amely teljesen egyértelműen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felelősségét is felveti”.

Hozzátette: a büntetőjogi kár az ügyben a legutóbbi szakértői vélemények szerint 1,3 milliárd forint, ekkora veszteség érte a magyar államot. Ha hozzászámítja a beruházáshoz megszavazott 2,5 milliárdos állami támogatást is, négymilliárdnál tart a kár – érvelt a politikus.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.