Esett a forint

Gyengült a forint, péntek kora délelőtt az eurót 280,36 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon a csütörtök délutáni 278,90 forint után.

MNO
2010. 07. 16. 7:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Devizapiaci kereskedők szerint pénteken 281-282 közé is gyengülhet a magyar fizetőeszköz euróval szembeni árfolyama. A piac ingerküszöbét most érte el az, hogy sajtóértesülések szerint mély különbségek mutatkoznak a magyar kormány, valamint az Európai Unió és az IMF közötti tárgyalásokon. Régiós viszonylatban a gyengülést erősíti a román adóprobléma is – mondták kereskedők az MTI-nek.

Hozzátettek azt is, hogy miután az elmúlt héten 10 forintot erősödött a forint az euróhoz képest, 288,70-ről 277-re, most a hírek hallatára „visszatesztelik”. Ennek is köszönhető, hogy a kereskedés élénkebb a szerdainál és a csütörtökinél.

A dollár péntek délelőtt 216,60 forinton állt 1,2940 eurós dollárárfolyam mellett a csütörtök délutáni 216,50 után, amikor egy euróért 1,2885 dollárt adtak. A svájci frankot 208,09 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 207,40 forinttal szemben, míg 100 japán jen 248,88 forintot ért a csütörtökön délutáni 247,86 forint után.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.