Nicolas Sarkozy francia elnök pénteken azzal a javaslattal állt elő Grenoble-ban, hogy vonják meg a francia állampolgárságot azoktól a külföldiektől, akik szándékosan veszélyeztették egy rendőr, csendőr, vagy bármely más hatósági személy életét.
A cigánytáborokból kirajzó tömeg zavargása, egy csendőrőrs ostroma után Sarkozy kíméletlen lépéseket, „a bűnözés elleni háborút” hirdetett meg. Az ügy előzménye, hogy egy fosztogató cigány férfit menekülés közben lelőtt a rendőrség, s ennek nyomán zavargások törtek ki. A rendfenntartó erők több tagját megtámadták.
Méltónak kell lenni a francia állampolgárságra
Sokkterápiát jelentett be a helyzet kezelésére Sarkozy pénteken a hivatalos személyeket ért támadásokra adott válaszként. Az elnök, mint arról az MNO korábban beszámolt, kezdeményezte mintegy 300 roma tábor felszámolását.
Sarkozy úgy véli, meg kell vonni a francia állampolgárságot attól a külföldi eredetű személytől, aki veszélyezteti egy csendőr, rendőr vagy katona életét. A francia állampolgárság érdem, méltónak kell lenni rá – aki rálő a rendfenntartó erőkre, nem méltó erre többé, érvelt az államfő.
(lefigaro.fr)
Laszlo Dornfeld: Digital Civic Circles Campaign Trail Is a Major Success















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!