Fogytán van a gazdák türelme

Úgy tűnik, elfogyott a Paks-faddi főcsatorna környékén gazdálkodók türelme. Egy zsilip lezárása miatt 128 hektár termőföldjükön áll a belvíz.

MNO
2010. 07. 15. 19:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Debreczeni Sándor, a dunaszentgyörgyi szövetkezet elnöke a megyei internetes oldalnak elmondta: az általuk művelt földeken 128 hektárt borít a belvíz, elsősorban annak köszönhetően, hogy a faddi holtágba torkolló főcsatorna zsilipjét bő egy hónapja a faddi önkormányzat lezárta. Hasonló a helyzet a magángazdálkodók által művelt területeken és a csatorna környékén más települések határaiban is. A szakember szerint ha a csapadékvizeket a főcsatorna le tudná vezetni a holtágba, az általuk bérelt földeken legfeljebb mintegy húsz hektár lenne víz alatt. A lezárt zsilip ügyében megkerestek már polgármestereket, országgyűlési képviselőt, a vízügyi igazgatóságot. Mindenütt a türelmüket kérték, de az már elfogyott, hiszen sok tízmillió forint értékű növénykultúra, betakaríthatatlan termés és a ráfordított költség megy veszendőbe a zsilip zárva tartása miatt.

A zsilipet azért zárta le a faddi önkormányzat, mert a főcsatornán büdös, fekete, magas szervesanyag tartalmú víz jelent meg. Ezt, különösen a nyári idegenforgalmi szezon kellős közepén nem akarják beengedni a fadd-dombori holtágba. A szennyeződés eltávolítása jelenleg is folyik, de a vártnál lassabban. Fülöp János faddi polgármester érdeklődésünkre elmondta: megérti a gazdák álláspontját, de megítélése szerint a mezőgazdaságénál nagyobb kárt okoznának azzal, ha a szennyezett vizet a holtágba engednék, veszélyeztetve a strandok vízminőségét és esetleg a halállományt is. Megítélése szerint vis maior helyzetről van szó. Egyértelművé tette, hogy amennyiben nem tudják kiszivattyúzni a szennyeződés legalább felét a csatornából, akkor csak ősszel nyitják meg a zsilipet.

Rendőrségi feljelentést tett szándékos gazdasági károkozás miatt a Paks-faddi főcsatorna öblözetében több csatornát fenntartó Duna-Sió menti Vízitársulat. Tóth István elnök közölte: emellett felkérték az illetékes hatóságot, hogy kötelezze a faddi önkormányzatot a zsilip felnyitására.

Azoknak a gazdáknak, akiknek a zsilip zárása miatti vis maior kárigényüket az MVH elfogadja, a vízitársulat elengedi az ezévi társulati hozzájárulás megfizetését, részben morális megfontolásokból is. Rámutatott: a társulatnak nem csak a bevételkiesés miatt származik kára, hanem abból is, hogy az idén az elöntések miatt megközelíthetetlen vízfolyások karbantartása jövőre plusz munkát igényel.

(teol.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.