Föld alól került elő a míves híd

Az aszfaltút alól került elő egy szinte elfeledett híd Békésen. A város most azon dolgozik, hogy valódi látványosságként őrizzék meg a Fekete-Körös két partját egykoron összekötő építményt.

MNO
2010. 07. 15. 8:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A föld alá több évtizede került téglahidat járda- és kerékpárút-felújítás közben tárták fel a szakemberek a 21 ezres lakosú városban. Bár sokak számára ma már nehezen elképzelhető, de ezt a területet egykor keresztülszelte a Fekete-Körös.

Ferenczi Sándor, Békés talán legismertebb helytörténet-kutatója elmondta: a most megtalált, gyönyörűen kialakított téglahidat az 1880–1890-es években építették, s később egy vasbeton átjárót is kialakítottak itt a Békéscsaba–Vésztő-vasútvonal számára.

Ferenczi Sándor kitért arra is, hogy később a Fekete-Körösnek ezt az ágát levágták, majd ezen a részen a településrész csapadékvizét vezették el csatornákon keresztül. Azután a területet a 80-as évek környékén feltöltötték, illetve leaszfaltozták, így a híd a föld alá került, és a rajta keresztülhaladók többségének fogalma sem volt arról, hogy hozzávetőleg egy méter mélyen az aszfalt alatt egy míves híd húzódik.

Izsó Gábor polgármester közölte: mindenképpen szeretnék megőrizni az utókor számára a kifejezetten jó állapotban fennmaradt emléket. Ehhez viszont szükség lesz a híd mellett futó ivóvíz- és csapadékvíz-elvezető csatorna, illetve a gázfővezeték kiváltására. Ezenkívül – mivel a feltárt építmény mélyebben fekszik a jelenlegi burkolat szintjénél – korláttal kerítik körbe a hidat, és támfalakkal erősítik meg azt.

A munkálatok összesen mintegy 2,5–3 millió forint pluszköltséget jelentenek a városnak. A híd talapzatához lépcső is levezet majd. Ferenczi Sándor érdekességként azt is elmondta, még egy hidat rejt a föld Békésen, mégpedig az egyik áruház raktára alatt.

(Beol.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.