Hivatalos: megtalálták mindkét magyar fiatal holttestét

Az amerikai hatóságok magyar idő szerint pénteken 21.45-kor hivatalosan is megerősítették, hogy megtalálták a philadelphiai hajóbalesetben eltűnt másik magyar állampolgár holttestét is – közölte a Külügyminisztérium. Az amerikai hivatalos szervek erről tájékoztatták Magyarország New York-i konzulátusát.• Megtalálták mindkét magyar fiatal holttestét? + Kép

MNO
2010. 07. 10. 8:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerda kora délután egy uszály ütközött a műszaki hiba miatt a Delaware folyón veszteglő városnéző vízibuszba Philadelphiában. A balesetben vízbe került 37 emberből 35-öt kimentettek, két magyar turista, egy 20 éves fiú és egy 16 éves lány azonban nem került elő. A hatóságok először a lány holttestét találták meg, miután egy horgász felfedezte kora hajnalban, a másik, a víz felszínén úszó testet reggel – amerikai idő szerint 10 óra előtt – látták meg tévés stábok.

Hansági Károly, a csoportot szervező mosonmagyaróvári Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója a két eltűnt magyar fiatalról korábban a szülők kérésére csak annyit mondott, hogy a lány a gimnázium jelenlegi, a fiú pedig az iskola volt diákja.

Mosonmagyaróváron a két eltűnt helyi fiatal holtteste megtalálásának hírére kitűzték a fekete zászlót péntek délután az önkormányzat és egykori iskolájuk épületére. Hansági Károly, a Kossuth Lajos Gimnázium igazgatója közölte, hogy szombat este 8 órakor csendes gyertyagyújtással emlékeznek meg a két fiatalról az intézmény előtt.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.