Ebből az alkalomból egyhetes kulturális rendezvénysorozattal szeretnék magukra irányítani a figyelmet, mivel egyre több a rászoruló ember, egyre többeken kell segíteni. Az EKF jegyében, az EKF pénzeiből pályázattal nyert összegből izgalmas hét kezdődik: hétfőtől péntekig a Dóm téren és a Barbakán parkban minden korosztály számára kínálnak valami érdekességet. Hétfőn például játszóház, kézműves-foglalkozás lesz, fellép az ajkai fogyatékkal élők zenekara, majd a nosztalgia jegyében a Szörfölők esti muzsikája zárja a napot a régi klasszikus Shadows együttes nyomán. A kedd a fogyatékosok napja zenével, tánccal, színdarabokkal, ez estet a ZAZ zenekar zárja.
Szerdán íjas, lovas bemutatók mellett a Rudán Joe akusztikus formáció muzsikál. A csütörtök a gyermekprogramoké és a hagyományőrző együtteseké, érkeznek Magyaregregyről és Tamásiból. Este a bazilikában Király Csaba Liszt-díjas zongora- és orgonaművész ad koncertet, a szabadtéren pedig a Woodstock hallható. Pénteken a kézművesség mellett nemzetközi lesz a felhozatal, bemutatkozik Graz és Szabadka, majd St. Martin koncertje kezdődik 20 órától a székesegyházban.
(bama.hu)
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!