Két-három éven belül nullszaldós lehet a magyar légitársaság

Reálisan két-három éven belül üzemi szinten nullszaldós lehet a Malév magyar nemzeti légitársaság, azt, hogy hogyan, a július 20-ig megtörténő teljes helyzetfelmérés után lehet megmondani – nyilatkozta Márton Attila légi közlekedésért felelős miniszteri biztos.

MNO
2010. 07. 11. 7:57
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszteri biztos elmondta: kijelölt feladatkörében jelenleg a Malév helyzetének és a légiközlekedés szabályozási problémáinak megoldása élvez előnyt. Hozzáfűzte: „a magyar állami érdekérvényesítés az elmúlt nyolc évben hiányzott, nem volt világos stratégia, aminek alapján a magyar állam tudta volna, hogy mit akar kezdeni azzal, amije van”. A Malév esetében a cél a működőképesség fenntartása, ami nemcsak a munkahelyek megtartása miatt, hanem nemzetgazdasági szempontból is fontos. A légitársaság finanszírozásához az állam segítséget nyújtott, így adósságait ütemezetten fizeti. A korábbi kormány által áprilisban hozott határozatot, ami szerint 8,1 milliárd forintot kap a Malév, a lehetőségek szerint végrehajtják – közölte Márton Attila.

A miniszteri biztos álláspontja szerint a kormány mozgásterét korlátozza a februárban megkötött magyar-orosz megállapodás. Példaként azt a különleges jogot említette, ami szerint az orosz résztulajdonos Vnyesekonombank (VEB), amely egyébként a Malévet finanszírozza, beleszólhat az 50 millió forint feletti pénzügyi tranzakciókba. A 2010 februárban született megállapodással a magyar állam 95 százalékos tulajdonosa lett a légitársaságnak úgy, hogy az adósságok egy részét tőkévé konvertálták. A kisebbségi tulajdonos az az AirBridge Zrt. maradt, amelyik 2007-ben megvásárolta a Malév részvényeit. Az AirBridge Zrt. 49 százalékban az orosz állami Vnyesekonombank tulajdonában van.

29 milliárdos tartozás

Márton közlése szerint a magyar légitársaság 102 millió euróval (jelenlegi árfolyamon mintegy 29 milliárd forint) tartozik az orosz banknak. Ezen felül van az a 32 millió euró viszontgarancia, amit hitel formájában terhelt vissza a bank a Malévre. A miniszteri biztos furcsának tartja, hogy egy magyar társaság nem a magyar, hanem az angolszász üzleti jog szerint kötött szerződéseket a VEB-bel, és a felek londoni választott bíróságot kötöttek ki a vitás kérdések rendezésére. Részben sejthető az indok: a magyar jog alapján kivitelezhetetlen lett volna a konstrukció – tette hozzá Márton. Ezekről a szerződésekről is július 20-ig készülnek el a szakvélemények, utána lehet meghatározni az orosz féllel folytatandó tárgyalásokon a magyar pozíciót – jegyezte meg.

A Malév helyzetének ismeretében lehet dönteni majd a menetrendről, célállomásokról, a flottáról, és végül a létszámról is. A miniszteri biztos szerint ha ez lehetséges, átcsoportosításokkal is igyekeznek majd munkahelyeket megtartani. Az érdekképviseletekkel tárgyalnak majd a jelenlegi helyzetről, és megvitatják az átalakítási tervet is. A miniszteri biztos reméli, hogy ha a szakszervezetek látják az elérhető célokat a munkahelyek megtartása érdekében, nem támasztanak teljesíthetetlen követeléseket.

Új légiközlekedési törvény szükséges

Arra a kérdésre, hogy tárgyalnak-e befektetőkkel a Malévban való részvételről, Márton azt mondta: nem, de nem kizárt, hogy a Malév vonzó befektetés lehet akár magyar befektetők számára is. A kérdés csak az, hogy mikor. A szabályozás legfontosabb feladata most az, hogy az elavult légiközlekedési törvény helyett újat alkossanak. A magyar szabályozás túlzottan szigorú, az Európai Unió összes előírását átveszi, a kötelezőkön túl az ajánlásokat is, függetlenül attól, hogy ez megfelel-e a nemzeti érdekeknek. Nemzeti szabályozásra az EU pedig számos esetben lehetőséget adna – magyarázta Márton Attila. Példaként azt említette, hogy jelenleg a mezőgazdasági repülőgépek pilótáinak is olyan egészségügyi előírásokat kell teljesíteniük, mintha Lufthansa gépet vezetnének.

A miniszteri biztos elmondta: a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport privatizációban vállalt fejlesztéseit visszamenőlegesen átvizsgálják. Tételesen nézik át, hogy milyen beruházásokat végeztek el, és azt hogyan számolták el. Ezt azért is teszik – magyarázta Márton –, hogy lássák, mi a BA hosszú távú elképzelése a további fejlesztésekről, és az hogyan illeszthető a magyar közlekedéspolitikába, stratégiába. Márton emlékeztetett arra, hogy a 25 százalék plusz egy szavazattal a magyar államnak vétójoga van a ferihegyi repülőteret üzemeltető társaságban. A miniszteri biztos szót ejtett a légiközlekedés és a zajterhelés kérdéséről is. Szerinte a helyi önkormányzatok követnek el hibát akkor, amikor egy 20-30-40 éve működő repülőtér körzetében építési engedélyt adnak – az éppen a légikikötő miatt – olcsón árusítható telkekre.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.