Kettős állampolgárság: elégedettek a horvátországi magyarok

A kettős állampolgárságról és a nemzeti összetartozás deklarációjáról is tárgyalt szerdán két horvátországi magyar kisebbségi szervezet vezetőjével kétnapos horvátországi hivatalos látogatásának zárónapján Schmitt Pál.

MNO
2010. 07. 14. 11:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az országgyűlés elnöke a Jakab Sándorral, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnökével és a Juhász Sándorral, a Magyar Egyesületek Szövetségének elnökével folytatott megbeszélésekről elmondta: arról tájékoztatták, hogy miként fogadták a kettős állampolgársággal kapcsolatos törvényt, valamint a nemzeti összetartozás deklarációját. A házelnök meglátása szerint a horvátországi magyarok is pozitívan értékelték a kettős állampolgárság lehetőségét, bár az európai uniós csatlakozás küszöbén úgy gondolják, hogy „az élet megoldotta az európaiságukat”.

„A jogi kötődés is fontos”


Schmitt Pál szerint a magyar szervezetek, sajtóorgánumaik és a nagykövetség széleskörű tájékoztatása esetén élni fognak a horvátországi magyarok is ezzel a lehetőséggel, mert „nemcsak az emocionális, hanem a jogi kötődés is fontos”, és példaadó a következő generációnak.

A parlament elnöke kedden, a horvát törvényhozás elnökével közösen tartott sajtótájékoztatón közölte, hogy a magyarországi horvátoknak is lesz parlamenti képviseletük. Ennek kapcsán most hozzátette, Horvátországban már régóta ül magyar képviselő is a törvényhozásban, a száborban, ahol a kormányoldalt segíti. Schmitt Pál úgy fogalmazott: ezt azért is tartja természetesnek, mert „egy nemzeti kisebbség a kormányoldaltól kaphat erkölcsi és anyagi támogatást”.

A magyar kisebbségi vezetőkkel folytatott eszmecsere után a horvát száborban ünnepélyes keretek között lezárták a twinning projektet, amelynek keretében a magyar országgyűlés szakértőinek támogatásával alakították ki a horvát törvényhozás uniós csatlakozáshoz szükséges kereteit.

A féléves programról Horváth Zoltán, a projekt magyar vezetője elmondta: tapasztalatátadással segítették, hogy a horvátok megteremtsék a jogi, intézményi és személyi hátterét az európai uniós együttműködésnek. Ennek részeként módosították a horvát alkotmányt és számos további jogalkotási lépést tettek a harmonizáció terén.

Tapssal fogadták Schmitt szavait


Paul Vandoren, az Európai Bizottság horvátországi képviseletének vezetője szerint imponálóan gyorsan alkottak és fogadtak el minden szükséges jogszabályt ahhoz, hogy Horvátország az Európai Unió 28. tagja lehessen. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a horvát törvényhozásnak még széleskörű lakossági felvilágosító kampányt kell indítania az uniós tagságról, de a jelenlegi tagállamokat is meg kell győzniük belépésük előnyeiről, hogy minden nemzeti parlament ratifikálja a csatlakozási szerződést.

A zárórendezvényen résztvevő politikusok tapssal fogadták Schmitt Pál szavait, amikor a magyar országgyűlés elnöke azt mondta: senki nem kérdőjelezheti meg a horvátok európaiságát, ők a magyarokhoz hasonlóan most visszatérhetnek az őket megillető helyükre. A csatlakozásra történő felkészülésben az eddigieken kívül további támogatást is kínált Horvátországnak. „Egymást tanítva tanultunk” a felkészülés időszakában, így Horvátországtól például azt, hogy miként lehet megőrizni a nemzeti identitást – közölte beszédében a magyar házelnök.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.