Kirándulások, Trianon-nap: benyújtották a javaslatot

A határon túli magyar osztálykirándulási programról nyújtottak be országgyűlési határozati javaslatot fideszes képviselők – mondta Pokorni Zoltán, az indítvány egyik előterjesztője szerdai, budapesti sajtótájékoztatón. A kezdeményezés szerint a 2010–2011-es tanévtől iskolai emléknap lenne június 4-e, a trianoni békeszerződés aláírásának napja.

MNO
2010. 07. 07. 9:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés oktatási bizottságának fideszes elnöke elmondta: 2013-ig pályázati úton valósulhatnának meg a határon túli magyar területekre szervezett osztálykirándulások, amelyek nagyon különböző formát ölthetnek. Ezt követően normatív módon támogatnák ezeket a programokat. Azt is szeretnék, ha a jövőben a kormány támogatná a cserekapcsolatokat is, azaz a határon túli oktatási intézmények magyarországi látogatásait.

A program teljes támogatási összege milliárdos tétel lehet majd. Pokorni Zoltán azt mondta, megfontolásra javasolná, hogy az iskolák pedagógiai programjába is kerüljenek majd bele ezek az osztálykirándulások. Pokorni Zoltán közlése szerint elsősorban az általános iskolák felső tagozataiban és a középiskolák határon túlra szervezett programjaihoz nyújtanának segítséget.

A fideszes politikus példamutatónak tartotta a minisztersége idején létrehozott Apáczai Közalapítvány Határtalanul osztálykirándulási programját, illetve a Rákóczi Szövetség hasonló programját. Megjegyezte: a Hegyvidéken 2007 óta működik a határon túli osztálykirándulási program.

Iskolai emléknap és Magyarság Háza


A határozati javaslat részeként június 4-e, a trianoni békeszerződés aláírásának napja a nemzeti összetartozás napja lenne az iskolákban. (Az aradi vértanúk, a holokauszt és a kommunista diktatúrák áldozatainak iskolai emléknapja mellett ez lenne a negyedik ilyen emléknap.)

Az indítványban szerepel még a Magyarság Házának a létrehozása, amely segítséget nyújtana az osztálykirándulások, az iskolai emléknapok megszervezéséhez, előkészítéséhez. A tervek szerint a 2012. december végéig a Terror Háza mintájára felálló pedagógiai-közművelődési intézmény a Kárpát-medencei magyarság történetével, jelenével, sokféleségével, politikájával is foglalkozna. A javaslatot Pokorni Zoltán mellett Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke és Révész Máriusz képviselő jegyzi.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.