Az államtitkár azzal kezdte a lakossági fórumot, hogy a hatalmas tömeget az udvarra invitálta, ahol kijelentette, vendégként nem csupán a helybeliek problémáiról, hanem országos környezetvédelmi gondokról kívánja tájékoztatni a borsodi kisváros lakóit.
Illés Zoltán szerint a 2006-os kormányrendeletet hamarosan felülvizsgálják, ezáltal pedig elkerülhetővé válik, hogy emberek tízezreit hozzák kínos helyzetbe indokolatlanul. „Indokolatlanul, mert építési engedélyeket adtak ki”. Láthattuk – fogalmazott – mi történt májusban és júniusban, ez pedig nem csak Felsőzsolca problémája, hanem országos gond, amit 2002 és 2010 között a szocialisták és a liberálisok idéztek elő. Felsőzsolca esetében különösen érdekes a helyzet Illés szerint, minthogy írásos emlék sincs arról, miszerint a történelem során bármikor is elöntötte volna a Sajó a települést.
Négymillió köbméter földet halmoztak föl a Sajó árterében, miközben olyan utat építettek, amelynek lábakon kellene állnia, mégis gátként funkcionál Miskolc és a kisváros között – mondta.
Az államtitkár megerősítette, a legfőbb vízügyi vezérkart már leváltotta, most azok a regionális vezetők következnek, akik vagy tudatlanságból, vagy vagy szándékosan emberek ezreit tették tönkre. Emlékeztetett, Magyarország környezetvédelme immár az egyik legfőbb ágazattá nőtte ki magát a Kárpát-medencében. Következésképpen nem engedheti meg magának egyetlen vízügyi vagy önkormányzati szakhatóság sem, hogy önkényesen építési engedélyeket adjon ki hatástanulmány vagy az érintett lakosság hozzájárulása nélkül.
Ukrán vezérkar: eltaláltak egy kőolajterminált a Krasznodari területen















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!