A salgótarjáni munkások segítségével a ferences rend építtette azt a vasgyári templomot és a hozzá tartozó rendházat, ahol 1950-ig működhettek a szerzetesek – mondta Szerdahelyi Csongor.
A műemlék jellegű, Munkás Szent József oltalma alatt álló templomot és rendházat Szontágh Pál tervezte 1934 és 1936 között – tette hozzá.
Szerdahelyi Csongor felidézte, hogyan emlékezett vissza elhurcoltatásukra Buczkó Atanáz, a kolostor utolsó franciskánus lakóinak egyike: „Nem tudtuk, mi lesz velünk. Egyesek szerint a Szovjetunióba akartak vinni. 1950. augusztus 1-jén éjjel fél egykor leponyvázott teherautóval megjelentek az ávósok, géppisztolyokkal felfegyverkezve. Az épületet körülvették, hogy senki ne zavarja őket. Az egyik ávós bejött és bejelentette, hogy itt kell hagynunk a zárdát. Megnézte a csomagomat, felturkálta, hogy nincs-e benne pisztoly vagy arany kehely. Nem volt, de talált benne egy Szentírást. »Inkább egy orosz szótárt vinne magával, annak nagyobb hasznát venné« – mondta.”
A ferenceseket végül Jászberénybe vitték, ahol hetekig szalmán aludtak, és az internált szerzetesek még a templomba se mehettek át, nehogy megszökjenek.
A salgótarjáni megemlékezésen Kálmán Pelegrin szentkúti házfőnök, történész tart előadást az eseményekről, amelyekre visszaemlékezik Kamarás Mihály ferences is. Diós Tamás orgonaművész koncertje után az ott szolgált ferencesekért tart hálaadó szentmisét Beer Miklós váci püspök, majd a püspök és a város polgármestere leleplezi a templom homlokzatán elhelyezett emléktáblát.
(MTI)
Molotov-koktélok és tűz karácsony előtt, durva tüntetések rázzák meg az országot















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!