A Magyar Nemzet arról írt, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) új vezetése ellenőrzést indít a nagy összegű lelépési pénzek ügyében. Lapunk pénteki száma szerint a vizsgálat különös tekintettel foglalkozik az olyan kifizetésekkel, ahol csupán az egyik állami intézményből a másikba távozott „a búcsúpénzzel kistafírozott vezető”. A cikk példaként említette Csanádi Ágnest, a VÁTI Nonprofit Kft. korábbi vezérigazgatóját, aki nem végkielégítésként, de különböző jogcímeken több mint 34 millió forintot kapott, amikor közös megegyezéssel távozott, majd a Regionális Fejlesztési Holding vezérigazgató-helyettese lett.
Papcsák Ferenc közleményében azt írta: a nemzeti együttműködés rendszerében elfogadhatatlan, ha valaki több tízmillió forintos végkielégítést vesz fel az állam pénzéből, ráadásul úgy, hogy rövid időn belül egy másik állami cégnél helyezkedik el.
A kormánybiztos azt ígéri, hogy ezeket a botrányos eseteket fel fogja deríteni, és megteszi a szükséges lépéseket. „A botrányos végkielégítések rendszerét a nemzeti ügyek kormánya felszámolja”, hiszen az első gazdasági akcióterv részeként 98 százalékos különadót vet ki a kétmillió forint feletti állami végkielégítésekre – közölte Papcsák Ferenc.
(MTI/MNO)
Újabb szakaszba lépett Trump „Amerika az első” programja















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!