Már nagyon készülnek Edelényben

Minden készen áll Edelényben ahhoz, hogy megkezdődhessen az árvíz utáni újjáépítés, a szükséges rendeleteket a képviselő-testület szerdán, rendkívüli ülésen fogadta el, az árvízkárosultak pedig többféle támogatásban is részesülnek az elmúlt hetekben érkezett felajánlásokból – közölte a Borsod megyei település polgármesteri hivatala az MTI-vel.

MNO
2010. 07. 14. 20:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A város képviselő-testülete az árvíz utáni helyreállításról szóló kormányhatározat végrehajtásához szükséges önkormányzati rendeletet elfogadta, Molnár Oszkár polgármester pedig már az alapdokumentum megjelenésének napján, múlt pénteken összehívta azokat a tulajdonosokat, akiknek a háza összedőlt, vagy az ingatlanát lakhatatlanná nyilvánították – írták a közleményben.

A újjáépítésre rendelkezésre álló idő rövidsége miatt úgy határoztak, hogy a szükséges eljárásokat, az építőanyagok beszerzését és a kivitelezést közösen végzik el a polgármesteri hivatal koordinálásával.

Szerdán az érintettek már a tervezőkkel egyeztettek arról: építkezni kívánnak vagy lakást vásárolni. Ez utóbbi lehetőséget egy-két tulajdonos választotta. A kivitelezést, amely a választott tervek engedélyeztetési eljárása után azonnal indul, elsősorban helyi építési vállalkozókra kívánják bízni.

Rendelet született az önkormányzat elkülönített számlaszámára érkezett pénzadományok elosztásáról is – közölte a polgármesteri hivatal. Az árvíz sújtotta 313 ház tulajdonosai Molnár Oszkár javaslatára egyszeri 100-100 ezer forintos támogatásban részesülnek. A számlára érkező további adományokból már csak azok részesülhetnek, akiknek a házába is betört az áradat – írták.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.