A férfi, aki szakácsként dolgozott az egyik pécsi intézményben, még 2009-ben, a bűncselekmény napjának reggelén ittasan érkezett meg a munkahelyére, ezért hazaküldték. Ezt követően a munkahelye közelében tovább italozott, ahol csatlakozott hozzá egy másik fiatalember. Beszélgetni kezdtek, miközben több üveg sört és röviditalokat is elfogyasztottak. Újdonsült ismerőse egyszer csak azt ajánlotta a szakácsnak, menjen fel vele a lakására, ahol van egy üveg bora. Így is történt.
Borozgatás közben vendéglátója azonban a férfi mellé ült, és erőszakoskodni kezdett vele. Magukra zárta a szoba ajtaját, leteperte, meg akarta erőszakolni. A fiatalember ellenállt, majd támadásba ment át, többek között rátérdelt a mellkasára. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életét az orvosok sem tudták megmenteni. A szakács beismerte tettét, de azzal védekezett, hogy nem tudott mást tenni. A bíróság további tanúkat hallgat meg az eljárás során, várhatóan október hatodikán hirdethetnek ítéletet.
(bama.hu)
Hajnali riasztás a NATO-ban: ez már nem gyakorlat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!