Korábban már több helyi civil szervezet is tiltakozott az építkezés ellen, de sajnos a többszöri fenyegetések után nem mertek tovább kampányolni. Volt olyan aktivista, akinek döglött patkánnyal üzentek a szénerőműben érdekeltek. A Greenpeace által végigvitt kampány hatására két körben is megtagadták az engedélyt a szlovák hatóságok, mivel a beruházó nem mutatta be szakmailag megfelelő módon a szénerőmű hatásait, a határokon átnyúló hatásokkal pedig egyáltalán nem foglalkozott – áll a szervezet lapunkhoz eljuttatott közleményében.
Nem vizsgálták például, hogy a szennyvíz milyen hatással lenne a közeli Bodrogra, ahol számos nagyon ritka és értékes madárfaj él. A vízvédelem mellett a hulladékkezelés módjával sem foglalkoznak részletesebben. Arra is csak burkolt utalások történtek, hogy a melléktermékekben olyan méreganyagok dúsulnak fel, mint a higany vagy az arzén, melyek egyebek mellett szív- és veseelégtelenséget, magas vérnyomást is okozhatnak – sorolja a gondokat és a hiányosságokat a közlemény.
Stoll Barbara, a Greenpeace kampányfelelőse leszögezte: nem az erőművek ellen vannak általában. „Nem szennyező, hanem megújuló energiákra támaszkodó erőművekre van szükség. A klímaváltozás jelenlegi fokán fel sem merülhet újabb szén- vagy ligniterőművek építése. A megújulók már a mai technikai fejlettségi szintjükön is tökéletes versenytársai a piszkos energiáknak, a kormányzatoknak csupán annyit kell tenniük, hogy elhárítsák előlük az akadályokat és ne támogassák tovább a fosszilis energiahordozókat.”
(MNO)
Molotov-koktélok és tűz karácsony előtt, durva tüntetések rázzák meg az országot















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!