A közelmúltban megkezdődött, s napokon belül be is fejeződik a létesítmény belső felújítása. Ennek részeként teljesen új világítást kapott a csarnok: a plafonra szerelt új lámpák nem csak fényesebbek is az eddigieknél, hanem egyben takarékosabbak is, ami legalább olyan fontos szempont. (Sokat tudnának erről mesélni a pécsi kézilabdázók, akik bizony a takarékoskodás miatt gyakran romantikus félhomályban voltak kénytelenek edzést tartani...)
A lámpáknál szembetűnőbb változás a küzdőtér átalakítása, amire a kosárlabda-szabályok változása miatt kerül sor. A parkettát már felcsiszolták, így nemsokára már újrafesthetik és lakkozhatják – a munkálatokkal valószínűleg néhány napon belül végeznek. Az új szabályok szerinti pályát szoknia kell majd a szemnek, hiszen a palánk alatti trapéz téglalap alakúvá válik, a hárompontos vonal pedig 6,25 méterről 6,75 méterre távolodik.
Munkálatok folynak még Pécsett a Várkői Stadion öltözőépületében is. Itt az összes nyílászárót kicserélik, amire pályázati pénzből volt keret.
(bama.hu)
Sorsdöntő lehetett a mai nap a háború lezárása szempontjából, Salvini szerint nem szabad tovább húzni a vérontást















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!