A Dóm téri rekonstrukció – amely a mintegy 7 milliárd forint összköltségvetésű Tudássétány-program keretében valósul meg – komoly szervezési munkát igényel, át kellett alakítani a kutatási és oktatási tevékenységet – mondta a beruházás munkaterületének csütörtöki átadásakor Szabó Gábor akadémikus, a felsőoktatási intézmény rektora.
A sokak által irigyelt küllemű műemlék épületekben működő fizikus és kémikus tanszékekre egy év múlva költözhetnek vissza a hallgatók. A tanszékek többsége a felújítás idejére a korábbi 1-es számú kórház épületébe költözött, ahol a laborok többsége már újra működik – közölte a fizikus professzor.
40 éve nem volt felújítás
Majó Zoltán, az SZTE fejlesztési igazgatója arról beszélt, hogy a nyolcvanéves épületekben az utolsó komolyabb felújítást 1960 körül végezték, ezt követően csak állagmegóvási munkák folytak.
A rekonstrukcióra közbeszerzésen kiválasztott Gropius Zrt. tíz hónap alatt mintegy négyezer négyzetméternyi laboratóriumot és tantermet újít föl. Kicserélik a teljes elektromos rendszert, a nyílászárókat, megújulnak az épületgépészeti berendezések, korszerű gázrendszert kapnak a kémiai laborok, a fizikus tanszékeknél pedig geotermikus hűtési-fűtési rendszert alakítanak ki – közölte a szakember. A rekonstrukció mintegy kétmilliárd forintba kerül, s a fejlesztés részeként további 600 millió forint értékben új műszereket és eszközöket szereznek be – mondta az igazgató.
A Tudássétány-program részeként várhatóan az év végére készül el az egyetem központi műemlék épületének kétmilliárd forintba kerülő rekonstrukciója, s ekkorra egymilliárd forintból megújul a Mérnöki Kar új oktatási tömbje is – közölte Majó Zoltán.
(MTI)
A magyar zenészeket is megrázta Chris Rea halála, Charlie felidézte a találkozásukat















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!