Messi lelke is összetört

Annak ellenére, hogy mintegy 15 ezer szurkoló úgy köszöntötte az argentin válogatottat Buenos Aires Ezeiza nevű repülőterén, mintha nem kikapott, hanem győzött volna a németek ellen, Lionel Messi tárgyilagosan, de nagyon szűkszavúan fogalmazott blogjában.

2010. 07. 05. 19:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Messi, vagyis „La Pulga” a kínai QQ.com nevű chatoldallal kötött szerződése miatt törte meg a hallgatást, pedig csapattársaihoz hasonlóan ő is magában szerette volna feldolgozni a súlyos csapást, a németektől elszenvedett megalázó, négygólos vereséget. De a Tencnet nevű céggel kötött szerződése miatt kénytelen volt megszólalni, és ha röviden is, de feltárni, hogy mi játszódik le az ő lelkében is.

Nem is eresztette bő lére, így foglalta össze kurtán a szombat délután történteket: „Nagyon rosszul játszottunk a németek ellen, és mindent elölről kell kezdenünk. Köszönjük a támogatást. Nem igazoltuk sokak várakozását”. Az argentin zseni játékára majd augusztusban lesznek kíváncsiak fanatikus kínai hívek milliói, mert klubcsapata akkor játszik egy bemutató mérkőzést a pekingi olimpiára épített, Madárfészek nevű stadionban a Peking Kuoan nevű fővárosi csapattal. Messi sajgó lelkének talán némi gyógyír lesz ez a találkozó, mert két éve a nemzeti csapattal ugyanitt szerzett aranyérmet a pekingi olimpián.

(Clarin.com.ar – Argentína)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.