Ankarában emelték a tétet a török–izraeli diplomáciai vitában. Ahmed Davutoglu török külügyminiszter kijelentette: ha Izrael nem kér bocsánatot a kilenc török állampolgár megölése miatt, hazája minden kapcsolatot megszakít a zsidó állammal.
Törökország volt Izrael egyetlen szövetségese az iszlám világban. A május 31-i kommandósakció miatt azonban nyíltan ellenségessé vált a két állam viszonya. Izrael a fegyvercsempészet megakadályozására blokádot tart fenn a Gázai övezet körül, amit azonban törvénytelennek tartanak a legtöbb országban. A zsidó állam álláspontja szerint csak Izraelen keresztül lehet segélyt továbbítani Gázába, de a segélyflotta nem volt hajlandó kikötni Izraelben. Az izraeli kommandósok nemzetközi vizeken szállták meg a hajókat. A fedélzeten dulakodás tört ki, a katonák 9 török állampolgárt lelőttek. Törökország nemzetközi vizsgálatot követelt, de az Egyesült Államok a Biztonsági Tanácsban csak ahhoz járult hozzá, hogy Izrael vizsgálja ki a történteket. Törökország azonban ezt nem fogadja el.
Az eset után Törökország hazarendelte izraeli nagykövetét, és lemondott három közös hadgyakorlatot. Utóbb az izraeli katonai gépeket ki is tiltották Törökország légteréből, és a minap már az is szóba került, hogy a polgári gépek előtt is lezárhatják a török légteret.
(hírTV)
Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!