Tekintse meg a biztonsági kamerák felvételét az elfogásról!
Kedd este érkezett bejelentés a BRFK VIII. kerületi rendőrkapitányságára, hogy a Diószeghy Sámuel utca egyik lakásában egy férfit megszúrtak.
A kerületi járőrök nagy erőkkel megkezdték a feltételezett elkövető felkutatását, elindultak a férfi menekülési útvonalán. Az Orczy téren figyelmesek lettek egy menekülő emberre, akire illett a tanúktól kapott személyleírás. A férfi menekülése közben a földre esett, majd felkelt és ismét futásnak eredt, azonban amikor nekiszaladt egy közlekedési oszlopnak, a rendőrök utolérték és elfogták. A nyomozók a közelben találtak egy kést, melyet feltehetőleg esés közben ejtett el. A kést lefoglalták, és a 25 éves férfit előállították a VIII. kerületi rendőrkapitányságon – olvasható a rendőrségi közleményben.
A sértett a bűncselekmény következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az ügyben – a gyanúsított őrizetbe vétele mellett – a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának életvédelmi osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, és előterjesztést tesznek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására.
(police.hu)















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!