Rejtélyes fényjelenség csapott le a házra, három sérült

Gömbvillám csapott le egy szolnoki négyemeletes lakóházra. Legalábbis az ott élők szerint nagyon ehhez hasonló volt a sosem tapasztalt jelenség, ami tönkretett elektronikus berendezéseket, és három személyt kórházba vittek 72 órás megfigyelésre.

MNO
2010. 07. 06. 8:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ilyet még soha életemben nem éltem át. Egy pillanat alatt kékesfehér fényjelenséggel és hatalmas robajjal lecsapott a házra valami égi jelenség szinte a semmiből. A kábulattól alig tértem észhez, több lépcsőházban is elment az áram, tönkrement tévé, mosógép, telefon, számítógép – mondta a történteket felidézve a nyugdíjas Rigó József, aki a Vásárhelyi Pál úti ház negyedik emeletén lakik.

Itt ültem a konyhában, jóformán szél sem mozdult, tiszta volt az ég. Hirtelen hatalmas fény jött, azonnali csattanással – folytatta Rigó József. – A huszonnégy éves lányom Szajolba ment volna ki a vejemmel, és éppen a lépcsőház bejárati ajtajának a fémkilincsét fogta, amikor lecsapott a villám. Megszédült, egyből elzsibbadt a keze, a tenyerén pedig piros folt maradt. A vejemnek, aki mellette állt, viszont semmi baja nem lett.

(szoljon.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.