Réthelyivel egyeztetett Gémesi György

Réthelyi Miklós miniszterrel egyeztetett Gémesi György, a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) elnöke. A Nemzeti Erőforrás Minisztériumban (NEFMI) lezajlott találkozón jelen volt Czene Attila sportpolitikai államtitkár, Szántó Éva, az NSSZ főtitkára, Györfi János, az NSSZ stratégiai főtanácsadója, valamint Bencze Dávid miniszteri titkár – olvasható a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sportállamtitkárságának közleményében.

MNO
2010. 07. 14. 13:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az NSSZ elnöke röviden bemutatta a Nemzeti Sportszövetség tevékenységét, az elmúlt másfél év eseményeire koncentrálva. Gémesi György hangsúlyozta, hogy a sportágak támogatásának elosztó szerepén túlmutat az NSSZ feladata. A 75 sportszövetséget tömörítő szervezet jóval többet akar, és tud is tenni a magyar sportért. Az NSSZ 2009 őszén elfogadott stratégiája több irányt fogalmazott meg, ennek megfelelően indult el az integrációs folyamat. Mostanáig hat partnerszervezettel írt alá megállapodást az NSSZ, és jó kapcsolatot ápol a Magyar Olimpiai Bizottsággal (MOB) is. A folyamatos konzultációk eredményeként született meg a közismert 12 pont, amelyet a Nemzeti Sportszövetség és partnerszervezetei állítottak össze a hazai sportélet felemelkedéséért – áll a kommünikében.

Az NSSZ elnöke az egyes döntéseket megelőző konzultációkra felajánlotta a szervezet tudását, tapasztalatát. A miniszteri egyeztetésen szó esett a 2017-es magyarországi Világjátékok-rendezésről is. Az olimpián kívüli sportágak hét év múlva esedékes világversenyének első pályázati anyagát idén ősszel kell benyújtani.

A találkozón Réthelyi Miklós kiemelte, örül annak, hogy a sport ebben a minisztériumban kapott helyet. „Szoros kapcsolat van a másik négy ágazattal, de fel kell térképezni, hogy hol vannak átfedések és további együttműködési lehetőségek” – mondta a miniszter.

(MNO)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.