Sarkaiból szakította ki a medve a bejárati ajtót

Második hete tartja rettegésben Bálványosfürdőn az Ibolya strand környékén levő hétvégi házak tulajdonosait egy a vadászok szerint kétéves nőstény medve, mely bocsával éjszakánként élelmet keresve a pincékbe, konyhákba és még a szobákba is betört.

MNO
2010. 07. 16. 7:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A múlt héten az egyik villában nemcsak a bútorban tett kárt, hanem a hűtőszekrény ajtaját valósággal leszakította. Szerdán és csütörtökön ismét megjelent, ugyanannak a hétvégi háznak a konyháját látogatta meg, szakította ki sarkaiból a bejárati ajtót.

Az érintettek Daragus Attila torjai polgármesternek is jelentették az egyre gyakoribb medvelátogatásokat, aki szerint öt-hat évente fordul elő, hogy egy-egy medve a szokottnál bátrabb lesz, és házakba tör be. Az elöljáró tudomása szerint hamarosan kilövik a felnőtt medvét, a bocs pedig medveóvodába kerül. Daragus azt is elmondta, hogy pályázati pénzből a Rompetrol támogatásával kicserélik a jelenlegi szeméttárolókat olyanokra, amelyek tartalmához nem fognak hozzáférni a kukázó medvék.

(3szek.ro)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.