Az eurózóna 16 tagállama közül egyedül Szlovákia nem írta még alá azt a hitelszerződést, amellyel a bajba jutott országoknak nyújtanának védőhálót. A csomag része a Görögországnak nyújtandó óriáshitel is, amely nagyon népszerűtlen Szlovákiában. Robert Fico előző miniszterelnök a kampány időszakában épp ezért nem is írta alá a dokumentumot. „Arra számítok, hogy Szlovákia hamarosan aláírja az eurózóna számára létrehozott mentőcsomagról szóló szerződést. Ami Görögország megsegítését illeti, a bizottság biztos abban, hogy az eurózóna összes tagja eleget tesz vállalásainak” – mondta Jose Manuel Barroso, az európai bizottság elnöke.
Iveta Radicová kormányfő megismételte, a szlovák parlament dönt majd a hitelről. A miniszterelnök a választási kampányban még rossz megoldásnak nevezte a segélycsomagot, de a hét elején már azt mondta, országa sem bújhat ki a közös felelősség alól. „A szerdai kormányülésen tájékozódom a helyzetről, de a végső döntést a parlament hozza majd meg. Arra számítok, hogy azok az erők, amelyek korábban támogatták a hitelcsomagot, most is megszavazzák majd” – üzent Brüsszelből is Robert Ficónak és pártjának az új miniszterelnök.
Barroso arra is sürgette Szlovákiát, hogy tartsa ellenőrzés alatt pénzügyeit, és szorítsa elfogadható szintre a költségvetési hiányát, amely idén a hét százalékot is elérheti.
(hírTV)
Budapesten dőlhet el Ukrajna sorsa – a szakértő elmondta mikor















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!