Tízéves koncepcióval készül a Vidékfejlesztési Minisztérium

Tízéves agrárkoncepciót készít a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) – jelentette be Fazekas Sándor, a vidékfejlesztési tárca irányítója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

MNO
2010. 07. 15. 10:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárca koncepciója tartalmazza majd azokat a feladatokat, amelyeket a minisztérium a következő 10 évben el kíván végezni. A tervezet várhatóan ez év végéig készül el – tette hozzá a miniszter.

Ángyán József parlamenti államtitkár közölte: a tárcánál nemcsak az ágazatot érintő koncepciót készítik el, hanem azt a stratégiai tervet is, amely komplex módon tartalmazza majd a mezőgazdaság, a vidékfejlesztés, valamint a tárcához tartozó többi terület, a környezetgazdálkodás és a természetvédelem feladatainak összességét.

Fazekas Sándor elmondta: elkészült az a cselekvési terv is, amely az elkövetkező hat hónap fontos feladatait jelöli ki a minisztérium számára. Ebből a miniszter két fontos elemet emelt ki: a felkészülést Magyarország jövő év első felében esedékes uniós elnökségére, valamint a hungarikumtörvény megalkotását, amely a nemzeti értékek védelmét szolgálja.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.