Újabb hét bank bajban Amerikában

A múlt hét végén újabb hét kisebb helyi bankot foglalt le és vett csődkezelésbe az amerikai Szövetségi Betétbiztosító Intézet (FDIC), ezzel az idei lefoglalások száma elérte a 103-at. A múlt hét végén 7826 volt a biztosított bankok száma.

MNO
2010. 07. 25. 15:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A FDIC közlése szerint tavaly csak októberben lépték túl a 100-at, és egész évben 140 bankot foglaltak le az év során biztosított 8012 bank közül. A lefoglalt bankok száma utoljára 1992-ben volt ennél nagyobb. Ezen felül a problematikus bankok száma tavaly év végén 702 volt, szintén a legnagyobb 1992 óta. A FDIC 2008-ban csak 25 bankot foglalt le, a korábbi években az ilyen eljárások száma rendszerint nem érte el a tízet.

A FDIC helyzetértékelése szerint várhatóan idén tetőzik a kezelésre lefoglalt bankok száma a mostani válságciklusban, mert a helyi, lakóközösségi szektorban – főleg a nagy ingatlanpiaci kockázat miatt – még késik a nagy kereskedelmi bankok körében már látható javulás. Az 1933-ban alapított FDIC betétesenként és bankonként 250 ezer dollárig téríti a bankbetéteket, ha a bank fizetésképtelenné válik. Lopás és sikkasztás ellen a FDIC nem biztosít. A biztosított összeget 2008-ban emelték fel az addigi 100 ezer dollárról.

A FDIC olvasatában jól tőkésített az a bank, amelynek a tőkemegfelelési mutatója legalább 10 százalékos. „Problematikusak” a számára azok a pénzintézetek, amelyeknek a mutatója kisebb 8 százaléknál vagy 6 százaléknál. Az utóbbiaknál a FDIC kicserélheti a vezetőséget és kiigazító intézkedésekre adhat utasítást. A „kritikusan alultőkésített”, azaz 2 százaléknál rosszabb mutatójú bankot a FDIC fizetésképtelenné nyilvánítja és kezelésre lefoglalja.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.