Az állam aktív résztvevője kíván lenni a belföldi földpiacnak

Sebestyén Róbert lesz a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke szeptember elsejétől – jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.• Birtokvédelem a francia minta alapján

MNO
2010. 08. 31. 10:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újságírói kérdésre válaszolva ugyanakkor megnyugtatta mindazokat, akik a Földet Életjáradékért Program keretében járadékot kapnak az államtól, hogy amíg a szerződésük fennáll, addig a járadékukat is megkapják. Nem adott ugyanakkor határozott választ arra, hogy a továbbiakban meghirdetnek-e hasonló programot.

Az MTI kérdésére válaszolva Fazekas közölte: az állami földtulajdon jelenlegi értéke mintegy 600 milliárd forintra tehető. A miniszter beszélt arról is, hogy az uniónak eljuttatandó magyar földmoratóriummal kapcsolatos kérelmet a kormány várhatóan szerdai ülésén tárgyalja. Fontosnak nevezte, hogy több uniós ország is támogatásáról biztosította a moratórium fenntartását. Kiemelte, hogy Románia is ezek között az országok között van – ez azért lehet fontos, mivel az unió mezőgazdasági biztosa is román illetőségű.

(MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.