A négy évtizede álló szerkezetet több hét alatt bontják szét, míg a helyébe lépő, járműforgalomra is alkalmas hidat heteken belül átadják. A Győr belvárosában épülő híd nevére még tavaly írtak ki pályázatot; végül a mintegy másfélszáz javaslat közül a közönség választotta ki a Jedlik Ányos nevet. (Az „egysarki villámindító”, azaz az első unipoláris gép és a dinamóelektromos elv, az első elektromotor atyja egy győri középiskolában tanított.)
A régi hidat nem valószínű, hogy a közeljövőben ismét használatba veszik – mondta az alpolgármester. Egyfelől nincs olyan szakasz, ahol ekkora ívű átkelőt szándékoznának építeni, másfelől nagyon drága lenne újra felállítani, mivel a szerkezet a mai szabványok szerint csak a gyalogosforgalomnak felel meg, nem elég széles ahhoz, hogy kerékpárral lehessen rajta közlekedni – magyarázta Németh Zoltán.
(MTI)

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Ukrajna gyorsított uniós csatlakozása az egész életünkre hatással bíró döntés