Nem az áramszolgáltatónál dolgozott, elfogták

Elfogták a rendőrök azt a nőt, aki magát egy áramszolgáltató cég munkatársának kiadva több százezer forintot lopott el két idős makói asszonytól – közölte a rendőrség szerdán.

MNO
2010. 08. 25. 8:28
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 34 éves nő először augusztus 11-én csöngetett be egy makói házba, ahol azt mondta a 81 éves asszonynak, hogy az áramszolgáltatótól négyezer forintot hozott neki. Az idős asszony nagyon megörült a nem várt pénznek, ezért az sem keltett benne gyanút, hogy a nő közölte: csak húszezrese van, s azt kérte, hogy az asszony adjon vissza neki 16 ezer forintot. Az idős nő beengedte az elkövetőt a lakásba, ám miközben előkereste a pénzét, a tettes elterelte a figyelmét, majd magához vette a sértett 185 ezer forintját és sietősen távozott – ismertette az egyik eset részleteit Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A gyanúsított a sikeren felbuzdulva augusztus 12-én egy másik idős asszonyhoz is becsengetett, akitől hasonló módszerrel 160 ezer forintot lopott el.

A nyomozók az adatgyűjtés eredményeként kedden derítették ki a feltételezett elkövető személyazonosságát, akit el is fogtak. Kihallgatása során a szegedi nő részletes beismerő vallomást tett. Ellene lopás miatt indult büntetőeljárás.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.