„A reformáció igazi felszabadulás volt”

A reformáció felemelő üzenete az a nagy felismerés, hogy Isten nem személyválogató, neki mindannyian fontosak vagyunk – mondta Bölcskei Gusztáv református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke szombaton Debrecenben.

MNO
2010. 10. 31. 18:14
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A püspök a reformáció napjának alkalmából tartott istentiszteleten – amelyet a Nagytemplom felújítása miatt ezúttal rendhagyó módon a debreceni Verestemplomban tartottak – úgy fogalmazott: „a reformáció igazi felszabadulás volt, az embereket megmozgatta az a felismerés, hogy mindannyian hivatást kaptak Istentől”.

Isten küldötteként Jézus sem volt személyválogató, odahajolt a meggyötört, magányos emberhez, ha kellett, és odament a helytartóhoz is, ha arra volt szükség – mondta. A püspök szólt arról: Isten mindenkire egyenlőként tekint, de ez nem azt jelenti, hogy mindenkivel egyformán is bánik. Tud különbséget tenni büntetés és sértés nélkül, azt nyújtja mindenkinek, amire szüksége van: néha bűnbocsánatot, néha dorgálást, néha jutalmat – mondta.

A világ azonban mindig arra hajlott, hogy fontosabb legyen a különbözőség, ez pedig civakodást szül – figyelmeztette a templomot zsúfolásig megtöltő híveket, hozzátéve: csak az teremthet közösséget, ha felismerjük, hogy mind fontosak vagyunk Istennek. A reformáció szerinte igazi közösséget hozott létre, de az utóbbi időkben sokan lekicsinylően, gúnyosan beszéltek a közösségek fontosságáról, mondván: boldoguljon mindenki, ahogy tud. „Ebből nem lesz közösség” – hangsúlyozta.

A püspök szólt a reformáció változásairól, leszögezve: nem jelentheti ugyanazt a reformáció a 16. században, mint napjainkban. Szavai szerint ugyanis amíg a 16. századi embereket Luther arra figyelmeztette, hogy ne csak azzal foglalkozzanak, ami túlvilági életükben vár rájuk, hanem azzal is, ami ezen a világon van, addig a 21. században ennek fordítottját kell hangsúlyoznunk. „Ne csak azzal foglalkozzatok, ami itt van, ami látható és kézzel fogható. Ne szűküljetek be, merjetek távolabb látni és reménykedni” – zárta az igehirdetést Bölcskei Gusztáv.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.