
origo.hu
Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala
Három család tölti még a következő napokat is közösségi szálláson a vörösiszap sújtotta Devecserben, további 700 ember pedig rokonoknál, ismerősöknél lakik. Huszonketten továbbra is a devecseri zeneiskola tantermeiben kialakított közösségi szálláson tartózkodnak. Kolontáron, ahol 35 ház vált lakhatatlanná, a tulajdonosok rokonoknál, ismerősöknél, illetve karitatív szervezetek által felajánlott albérletekben vannak. Bakos György, a megyei katasztrófavédelem szóvivője vasárnap Devecserben azt mondta, a közösségi szálláson lakó család lakhatását albérletbe költözéssel segít megoldani egy segélyszervezet, de a mostani hétvégét még a volt bíróság épületében kell tölteniük. A Veszprém megyei kisváros kármentesítésén vasárnap félezer ember és mintegy 200 technikai eszköz kezdte meg a munkát. A kisvárosban lévő, még mintegy 10 ezer köbméternyi vörösiszapos földet a megsérült zagytározó melletti, védőgáttal körbekerített területre hordják reggeltől a munkagépek, mert az eddig használt tározó megtelt.
Az ajkai vörösiszap-tározó október 4-én bekövetkezett gátszakadása miatti katasztrófát követően Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár elrendelte, hogy a környezetvédelmi felügyelőségek azonnal vizsgálják felül az úgynevezett zagytározók engedélyét és azok állapotát. Az ország területén működő tíz környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőség közül hat illetékességi területén találhatók üzemelő zagy- és iszaptározók: a Dél-Dunántúlon, az Észak-Dunántúlon, Észak-Magyarországon, a Közép-Dunántúlon, valamint a Nyugat-dunántúli és a Tiszántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség területén.
Az október 5-én kezdődött soron kívüli, helyszíni környezetvédelmi hatósági ellenőrzés megállapítása szerint az országban működő vörösiszap- és zagytározók rendeltetésszerűen működnek, a kazetták oldalfalain szivárgás, repedés nem található, jelentős részüket már rekultiválták, állapotukat folyamatosan ellenőrzik – mondta Petróczi Tímea.
Jó állapotban vannak a gátak
A hatósági vizsgálat szerint a Pécsi Erőmű Zrt. erőművi salak- és pernyetározó zagykazettái Pécs város belterületén, az erőmű közvetlen szomszédságában lévő, Tüskésrét elnevezésű városrészben helyezkednek el. A zagykazetták területére 2005-től sem szilárdhulladék-, sem zagy-, sem hulladékvíz-kihelyezés nem történik, a sűrű zagyos kazetták víztelenedési folyamata még nem teljesen fejeződött be. Két uránipari zagytározó Pellérd község közigazgatási területén van. A tájrendezési munkák előkészítéseként hatósági engedély alapján az I-es zagytározóról eltávolították a szabad vizet, majd a magas víztartalmú belső iszapmag felső részét függőleges és vízszintes drénezési technológiákkal víztelenítették, stabilizálták. A még 2001 őszén megkezdődött kiviteli munkák 2008. év végén befejeződtek.
A Paksi Atomerőmű Zrt. területén hat, egyenként tízezer köbméteres tározó található, ebből négy mésziszap tárolására szolgál, egy a vegyszeres hulladékvizeket, míg egy másik az olajos hulladékvizeket fogadja.
Észak-Dunántúlon Neszmély, Almásfüzitő-Dunaalmás, Mosonmagyaróvár területén található vörösiszap-tározó, továbbá Oroszlány és Kecskéd területén működik zagytározó. A neszmélyi tározón dús a növényzet, szivárgásra utaló nyomok nincsenek, a süllyedések a tervezéskor számított és előre jelzett értékeken belül vannak. Az almásfüzitő-dunaalmási vörösiszap-tározók közül négyet porzásmentesítettek, a gátakon sérülés, szivárgás nyomait nem tapasztalták. A VII-es tározóba 1994 óta nem történt kihelyezés, a többi tározón már ennél korábban megszűnt. A tározót körtöltés veszi körül, hetente ellenőrzik szemrevételezéssel a gátak, sorompók állapotát, amiről a minőségirányítási rendszer szerint ellenőrzési űrlap kitöltése történik. A gátak gondozottak, kaszáltak. a monitoring tevékenységet előírás szerint végzik és jelentik – állapította meg vizsgálat.
Naponta ellenőriznek
Mosonmagyaróváron öt vörösiszap-tározó van, ebből négyet már korábban rekultiválták. A felügyelők geotextíliával és fóliával bélelt, felszínüket és oldalukat növényekkel fedett gátakon csurgás jeleit nem látták. A tározók állapotait geofizikai mérésekkel évente ellenőrzik. Az oroszlányi erőművi zagytározó hat kazettából áll, amelyek közül az 1., 2., 3. és 4. művelés alól kivettek, az 5. és 6. kazetta üzemel. A művelésből kivont 1–4 számú zagyterek rekultivációja még nem történt meg. A zagytér védelmét a meglévő résfal, védőtöltés, valamint a megvalósult csőrendszer és aknás vízkivétel szolgálja. A gyár területéről a vízzel hígított zagy nyomott csőrendszeren keresztül jut a zagytérbe. A helyszíni szemle során a tározókban károsodást nem észleltek. Az ajkai katasztrófát követően megszigorították az ellenőrzést, e szerint napi kétszeri műszaki helyszíni ellenőrzés történik, és heti egy alkalommal környezetvédelmi ellenőrzést végeznek. Zalatárnok külterületén a tározót, ahol fúrási iszapot tároltak, a felügyelőség által jóváhagyott terv alapján már rekultiválták, a terület gondozott.
A Tiszántúlon az ajkai zagytározóhoz hasonló rendeltetésű és kockázatú tározó nincs, ipari létesítményhez köthető tározók egy helyszínen, Kabán találhatók. A tározók a terepszintből kiemeltek, mintegy három méter a töltés koronaszintje, fóliával vízzáróan szigeteltek, aládrénezettek, töltésük vasbeton támfallal megerősített. A tározók körül monitoringkutak találhatók, melyeket rendszeresen vizsgálnak. A tározók sík területen, lakott területtől távol helyezkednek, el és nem olyan kapacitásúak, hogy komoly veszélyhelyzetet idézhessenek elő – állapította meg az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség vizsgálati jelentésében, amelynek összegállapítása szerint a zagytározók állapota kielégítő, soron kívüli intézkedésekre nincs szükség.
(MTI)
Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala
Őszinte vallomást tett Sidi, ezért hagyta ott a Tankcsapdát
Megmérgezték a játékosokat? Már a rendőrség is vizsgálódik a sorsdöntő meccs kapcsán
Bodacz Balázs nem viccel: nyíltan belemondja a nézők arcába, hogy Magyarországon senki nem kampányol a háború mellett
Így tudsz kenyér nélkül tökéletes kovászos uborkát készíteni
Szörnyű tragédia történt Ráckevén
Egy korszak vége: az Újpest elhagyja a Megyeri utat, felfedték, hol épül az új stadion
Újra kapni a leghasznosabb nyári terméket, és csak 1999 Ft a Lidlben
Az Orbán-fóbiás újságíró nagyon csúnyán megbukott, rajta nevet az internet
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Paksi Endre olyan elismerést kap, amilyet még soha nem adtak senkinek + videó
Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.