Belvízvédelmi beruházások Borsodban

Csaknem 500 millió forintos beruházással valósulhat meg a tiszadorogmai és tiszavalki szivattyútelepek rekonstrukciója – tájékoztatta az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) az MTI-t.

MNO
2010. 10. 29. 5:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közlés szerint az igazgatóság Tiszavalk, Tiszabábolna, Tiszadorogma, Szentistván, Mezőkeresztes, Mezőnagymihály és Gelej települések belvízmentesítése érdekében pályázatot nyújtott be az idén a tiszadorogmai és a tiszavalki szivattyútelepek rekonstrukciójára. A pályázat az Európai Unió támogatásával, a Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, 484 millió forintból valósulhat meg.

A munkálatok várható befejezésének ideje 2011 decembere. Elvégzik a szivattyútelepi berendezések teljes gépészeti felújítását, valamint megújulhatnak a kiszolgáló létesítmények (szivattyútelepi gépház, kezelőépületek) is, korszerűsítik az épületvillamossági és térvilágítási eszközöket.

A fejlesztések eredményeként a térség belvízvédelme jelentősen javul majd, és az ideihez hasonló rendkívüli árvízi és belvízi események során, tartós igénybevétel mellett is biztonságosan üzemeltethetők lesznek a szivattyútelepek – értékelte az Ékövizig a tervezett beruházást.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.