Majdnem országos hírű blamázs érte a Debrecent a hét közepén megrendezett Magyar Kupa-mérkőzésen Nagyecseden. A bajnoki címvédő Loki ugyanis 1–1-re végzett a rendes játékidőben a megyei első osztályú csapat ellen, s mivel a hosszabbításban sem esett gól, következhettek a tizenegyesek. Itt is csak a 18. lövés döntött végül a DVSC javára. A Kaposvárnak sem volt sétagalopp a Dunaharaszti elleni összecsapás, csak Oláhnak a 110. percben szerzett találatával sikerült 2–1-re nyernie Sisa Tibor csapatának. Az előbb említett két NB I-es alakulat péntek délután egymással csap össze a debreceni Oláh Gábor utcában. A Loki az előző fordulóban Czvitkovics nagyszerű góljával múlta felül 2–1-re a Ferencvárost, a Rákóczi pedig hazai pályán játszott 0–0-s, botrányokkal kísért döntetlent a Honvéd ellen. Igen ám, csakhogy hiába jött fel a Fradi-veréssel négy helyet előre a tabellán a Loki, a Kaposvár még így is megelőzi, jelenleg harmadik a Videoton és a Zalaegerszeg mögött.
Előbbi szintén pályára lép a Monicomp Liga pénteki játéknapján, vendége a Honvéd lesz. A fehérvári együttes hat mérkőzést nyert meg zsinórban, így összeszedett hatpontnyi fórt a riválisaival szemben, ez talán még az őszi elsőséghez is elég lesz. Legalábbis így számol ezzel dr. Mezey György vezetőedző, aki leginkább a fantasztikus sorozatot produkáló, legutóbbi hat találkozóján rendre betaláló Alvesben bízhat. A brazil támadó legutóbb kettőt hintett a Kecskemétnek, amelynek középső védője, Mladen Lambulics vissza is vonult a mérkőzés után, nehezen tudta ugyanis elviselni, hogy a csatár többször is lefutotta, kicselezte.
A tabella eleje nagy vidéki fölényt mutat, üde színfolt ebben a „környezetben” a jelenleg negyedik helyen álló Ferencváros, amelynek hét végi ellenfele az immáron Simon Antal irányításával készülő Szolnok lesz. A vasutascsapat az előző körben 2–1-re elgyőzte az MTK-t, s most egy újabb fővárosi alakulat orra alá törne borsot. A szolnoki fricskát igyekezne kijavítani az MTK, de a nagyszerűen teljesítő Zalaegerszeg ellen ez nem lesz könnyű. A tabella alsó felében tanyázó együttesek csapnak majd össze szombaton a Fáy utcában, ahol a 11. Vasas a sereghajtó, ám legutóbb 4–0-ra győző Haladást fogadja. Az Újpest-verő Pápa Siófokra látogat majd, míg Győrben két kiszámíthatatlan csapat, a Győr és a Kecskemét néz majd farkasszemet egymással.
A fordulót az Újpest és a Paks összecsapása zárja majd.
A 12. forduló párosításai:
Péntek: Debrecen–Kaposvár 17.00, Videoton–Honvéd 19.00
Szombat: Ferencváros–Szolnok 15.00, MTK–Zalaegerszeg 17.00, Vasas–Haladás 17.00, Siófok–Pápa 17.00, Győr–Kecskemét 17.30
Vasárnap: Újpest–Paks 17.30
Az élmezőny:
1. Videoton 26 pont
2. Zalaegerszeg 20
3. Kaposvár 20
4. Ferencváros 19
5. Debrecen 18
A góllövőlistát a 11 gólos Alves (Videoton) vezeti.

Bécsben elszabadult az LMBTQ őrület - videó