A Reuters hírügynökség és a Michigan állami egyetem közös felmérése szerint a fogyasztói hangulatot kifejező mutató októberi végleges értéke 67,7 pont. A két héttel korábbi, előzetes becslés még 67,9 pontot jelzett, elemzők pedig arra számítottak, hogy az index csupán 2 tized ponttal csökken, 68,0 pontra a szeptemberi 68,2 pontról. A mutató ehelyett 2009 novembere óta a legalacsonyabb értékre csökkent.
A borúlátást jelzi, hogy az úgynevezett félidős kongresszusi választások előtt álló országban a kormányzati gazdaságpolitika megítélése most októberben a legrosszabb az Obama-kormányzat hivatalba lépése óta. „Nem volna meglepő, ha a jövő heti választások után javulna a fogyasztói hangulat, az viszont meglepő volna, ha ez a javulás tartósnak bizonyulna” – mondta Richard Curtin kutatásvezető.
A befektetők és gazdasági elemzők fontos mutatónak tartják a fogyasztók hangulatát és várható magatartását jelző indexet, főként azért, mert az amerikai gazdaság teljesítményének több mint kétharmada a fogyasztói kiadásokból áll össze. Az indexnek különösen az őszi hónapokban, a karácsonyi bevásárlási szezon közeledtével tulajdonítanak nagy jelentőséget.
(MTI)

Orbán Viktor-interjú a Kossuth Rádióban – élőben az Origón!