Eddig tisztázatlan körülmények között két jármű ütközött frontálisan Jakabszállás Kecskemét felőli határában, az 54-es főút 30-as kilométerszelvényénél – tájékoztatott Mihályné Bornemisza Eleonóra. Az egyik gépkocsiban utazók közül az elsődleges információk alapján ketten a helyszínen életüket vesztették. A harmadik utas nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Ugyancsak könnyebb sérülésekkel szállították kórházba a másik személyautó vezetőjét, illetve utasát is – tette hozzá a sajtóreferens, aki jelezte: az érintett szakaszon a teljes útzár feloldását követően, várhatóan délután három óra körül indulhat újra a forgalom. Ezt követően a helyszínelés, illetve a műszaki mentés befejezéséig félpályás forgalomkorlátozás és rendőri irányítás mellett, váltakozó irányból haladhatnak az erre közlekedők.
(MTI)

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala